A nézők 18 bérletkonstrukció közül választhatnak
Opera újdonságokkal várja nézőit a Szegedi Nemzeti Színház
Idén a nézők 18 bérletkonstrukció és egy "szabad-bérlet" közül válogathatnak
2009.08.11 13:00MTITematikus, premier-, gyerek- és diákbérleteket, valamint egy a nézői igényeinek megfelelően összeállítható szabadbérletet kínál a 2009/2010-es évadra a Szegedi Nemzeti Színház.
A most induló évadban a színház a nagyközönséget vonzó előadások mellett izgalmasnak ígérkező újdonságokkal is meglepi a publikumot. Az opera- és drámatagozat egyaránt készül klasszikusként számon tartott művek, illetve könnyed szórakozással kecsegtető darabok bemutatására, s természetesen a gyermekeknek is tartogatnak meglepetéseket - mondta Gyüdi Sándor főigazgatót.
A Nagyszínházban két opera-örökzöldet: Puccini Bohémélet, valamint Verdi Álarcosbál című operáját adják elő eredeti nyelven.
A Kisszínházban, a teátrum kamarajellegének jobban megfelelő műfajú vígoperát, Rossini ritkaságszámba menő kétfelvonásosát, az Ory grófját mutatják be, amelyben Miklósa Erikát is hallhatja a szegedi közönség.
A prózai tagozat a klasszikusok sorát az idei szezonban Vörösmarty Csongor és Tündéjével folytatja. Az orosz irodalmat Gogol Háztűznézője képviseli. Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjének előadása pedig főként a drámatagozat művészeire épül majd.
Újdonság Feydeau klasszikus vígjátéka, a Bolha a fülbe bemutatója, s a stúdiószínházban játsszák majd a Szögedi repülő tyúk című darabot, amely a szegedi egyetem drámapályázatára íródott, s tavasszal fölolvasóesten mutatták be.
Várhatóan nemcsak a focidrukkereket hozza majd lázba Fenyő Miklós és Tasnádi István új zenés darabja az Aranycsapat. A legfiatalabb nézőknek szól majd Jékely Zoltán Az aranyszőrű bárány című mesejátéka és Csajkovszkij Hattyúk tava balettjének gyermekváltozata.
A Szegedi Kortárs Balett Juronics Tamás vezető koreográfus irányításával két bemutatóval készül: a Nagyszínházban A Tiszánál, a Kisszínházban pedig a Homo Hungaricus című darabot adják elő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


