Christopher Maltman dalra fakad
Dán-magyar operafilm készül Budapesten
Egy elhagyatott gyárépületben berendezett bálteremben Mozart zenéjére mintegy 70 fiatal perdül táncra, miközben a címszerepet játszó Christopher Maltman dalra fakad - már javában zajlik a Juan című dán-magyar koprodukcióban készülő operafilm forgatása Budapesten.
2009.08.03 16:40MTIA Don Giovannit modern köntösbe öltözető filmet a koppenhágai operaház igazgató-főrendezője, Kasper Bech Holten rendezi, aki Mozart klasszikusának újszerű feldolgozásával egy önmagával viaskodó, nyughatatlan, 21. századi férfi portréját akarja felfesteni - közölte a magyar koprodukciós partner, az Eurofilm.
A Juant kizárólag Budapesten forgatják: a stáb július 15. óta többek között a Nyugati pályaudvarnál, a Szabadság téren és egy XX. kerületi gyárépületben dolgozott.
Miskolczi Péter, a film magyar producere arról számolt be, hogy az augusztus 26-ig tartó forgatás során még egyebek mellett az Operaház és a Művész cukrászda lesz a 24 órába sűrített cselekmény helyszíne, egy látványos autósüldözést pedig az Andrássy úton és a Bartók Béla úton rögzítenek.
A napokban 70 statiszta közreműködésével a film egyik leglátványosabb epizódját, a báljelenetet rögzíti a nagyjából 60 tagú stáb, akik közül csaknem ötvenen magyarok.
A rendező szerint a jelenet mind technikai, mind zenei, mind drámai szempontból a film egyik legösszetettebb "felvonása". A dán rendező, látványtervező és jelmeztervező mellett a filmen Nagy András operatőr dolgozik és az egész hangstáb magyar - hangsúlyozta Miskolczi Péter.
A címszerepet az angol operaénekes, Christopher Maltman játssza, a főbb szerepeket szintén nemzetközileg elismert, profi énekesek alakítják.
Mellettük epizódszereplőként több magyar színész is feltűnik majd a vásznon. A szoknyavadász kalandos történetét elmesélő filmet a tervek szerint 2010 tavaszán mutatják be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


