Az ófaluban a népszokásokat elevenítik fel
Törökkori várjáték lesz Hollókőn pünkösdvasárnap
Várjáték várja az érdeklődőket a világörökségi Hollókő középkori várában, míg az ófaluban a népszokásokat elevenítik fel pünkösdvasárnap.
2009.05.20 07:36MTISztrémi Zsuzsanna, a szervező Hollókőért Közalapítvány vezetője az MTI-nek elmondta: hagyományőrző együttesek, népzenészek, népdalénekesek és néptáncosok bemutatójától telik meg zenével, dallal és tánccal az ófalu.
Megválasztják a pünkösdi királyt és a királynőt, népi gyerekjátékokat tanítanak a kicsiknek, a látogatók népviseletbe öltözhetnek, és lesz kukoricapattogtatás, nemezelés, korongozás, mézeskalács-díszítés, valamint gyertyaöntésben és szövésben is részt vehetnek az érdeklődők. Megrendezik a törökkori várjátékot, a Zombori Fivérek EC és a Pálffy Kompánia bemutatóját. A kerettörténet azt öleli fel, hogy bár az 1606-os bécsi béke hosszú időre békét hozott Magyarországnak, de a határvidéken, így Hollókő körül is gyakran megjelentek a török adószedők, emiatt rendszeresek voltak az összezördülések, a párviadalok köztük és a végvári katonák között.
Felnőttek és gyerekek egyaránt részt vehetnek az interaktív hadijátékokban, a fegyverpróbákban és az ügyességi feladatokban. A hollókői várban látogatható lesz a Tűzfegyverek elterjedése Magyarországon című, és a Gróf Pálffy Miklós életét bemutató kiállítás. Hollókőt Pálffy Miklós komáromi főkapitány csapatai foglalták vissza a töröktől kiterjedt hadjáratban a tizenöt éves háború során.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


