Halálos autóbalesetet szenvedett a fiatal tehetség
Elhunyt Selmeczi Roland színész - 38 éves volt...
Elhunyt Selmeczi Roland, a 38 éves színész szerdán szenvedett halálos autóbalesetet - erősítette meg az MTI értesülését a szolnoki Szigligeti Színház. Bor Zoltán, a teátrum produkciós vezetője elmondta: Selmeczi Roland szerdán délelőtt még a színházban próbálta a Fekete szárú cseresznye című darabot, majd néhány órás pihenést követően elindult Budapestre.
2008.01.31 12:41MTI
A színész Újhartyán közelében szenvedett halálos autóbalesetet - mondta Bor Zoltán. A soproni Petőfi Színházban emlékhelyet alakítottak ki, ahol Selmeczi Roland tisztelői elhelyezhetik az emlékezés virágait - közölte Nyerges Ferenc, a Pro Kultúra Kht. igazgatója és Darvas Ilona, a színház igazgatója a távirati irodával.
Selmeczi Roland 2003-tól 2007-ig vezető színésze volt a soproni színháznak, számos produkcióban játszott és valamennyi színházi elismerést elnyerte. Megkapta a Sopronyi Thurner Mihály színházi nagydíjat, továbbá a Kabos Gyula-díjat, és a közönség díját, az aranygyűrűt - idézte fel Nyerges Ferenc.
Hozzátette: az emlékezés virágait csütörtöktől a színész temetéséig tehetik le az emlékhelyre előadásnapokon a színházszerető emberek. Selmeczi Roland 1969-ben született Budapesten. 1993-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Diplomázását követően a Vígszínház társulatának lett tagja, az utóbbi időben pedig szabadúszóként egyebek mellett a soproni Petőfi Színházban, a Karinthy Színházban, az Új Színházban, a Pesti Színházban, a Madách Színházban és a szolnoki Szigligeti Színházban játszott. Szolnokon a Fekete szárú cseresznye február közepére meghirdetett bemutatójára készült, Hunyadi Sándor darabjában a főbírót játszotta volna.
Februárban a Vígszínházban A padlásban, a Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdiójában pedig a Szeget szeggel című darabban lépett volna fel. Selmeczi Roland fontosabb színházi szerepei közé tartozott Chino (West Side Story), Louis Aronson (Kushner: Angyalok Amerikában), Evaristo (Goldoni: A legyező), Csendőr (Akutagava-Müller: A vihar kapujában), Hierlinger Ferdinánd (von Horváth: Mesél a bécsi erdő), Christian (Rostand: Cyrano), Armand (Anouilh: Colombe), Orsino (Shakespeare: Vízkereszt), Courcelles (Shaw: Szent Johanna), Vargányai Guszti (Parti Nagy: Ibusár), Mushnik (Gorman: Rémségek kicsiny boltja). A közönség láthatta az Üvegtigris és a Kútfejek című mozifilmekben, emellett több tévéfilmben és sorozatban is szerepelt (A szabin nők elrablása, A nagy fejedelem, a Kisváros, Angyalbőrben, A csikós).
Sokat foglalkoztatott szinkronszínész volt, hangját számos nagy sikerű film magyar változatában hallhatta a közönség. Selmeczi Roland volt A Gyűrűk Ura trilógia Aragornjának, a Shrek 2 Csizmás Kandúrjának magyar hangja, de rendszeresen az ő tolmácsolásában szólalt meg Brad Pitt és Antonio Banderas. Emellett Selmeczi Roland volt a hazai sportcsatorna hivatalos hangja is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


