Gyász
Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész
A közlés szerint a színművész családja körében, békében hunyt el július 2-án, csütörtökön.
2026.07.03 10:59MTIÉletének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész - tudatta felesége pénteken az MTI-vel.
A közlés szerint a színművész családja körében, békében hunyt el július 2-án, csütörtökön.
A Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes és kiváló művész 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályája során több jelentős vidéki és budapesti társulat tagja volt. Többek között a kecskeméti Katona József Színház, a veszprémi Petőfi Színház, a Thália Színház, a József Attila Színház, a Nemzeti Színház, a Vígszínház és az Új Színház művésze is volt. Később a Soproni Petőfi Színház művészeti igazgatójaként, majd a Budapesti Kamaraszínház tagjaként is dolgozott.
Egyénisége, pontos, fegyelmezett játéka színpadon és vígjátékban egyaránt jól érvényesült. Karakteres, mély tónusú hangjának köszönhetően sokoldalú művésszé vált: több mint 150 színházi szerepet játszott el a világirodalom legnagyobb drámai karaktereitől a komédiákig.
Emellett több mint 120 filmben és televíziós produkcióban nyújtott felejthetetlen alakítást, például a Hideg napok (1966), az Othello Gyulaházán (1966), a Kakuk Marci (1973), a Jelbeszéd (1974), a Macskajáték (1974), az Apám néhány boldog éve (1977), a Dóra jelenti (1978), a Minden szerdán (1979), a Guernica (1982 magyar-NSZK), az Elysium (1986 magyar-NSZK), az Ámbár tanár úr (1998), az Európa expressz (1998), a Rendőrsztori (2000), Üvegtigris (2000), az Üvegfal (2004), az Üvegtigris II. (2005), a Budakeszi srácok (2006) és az Eszter hagyatéka (2008) című alkotásokban.
Szinkronhangként is sokat foglalkoztatták, ő volt Jean Reno és Walter Matthau leggyakoribb magyar hangja.
Sikeres rendezései közé tartozik Levin: Veronica szobája, Rolland: A szerelem és halál játéka, Sarkadi: Oszlopos Simeon, Schisgal: Szerelem, óh, Kilty: Kedves hazug, Hamilton: Gázláng, Feydeau: Bolha a fülbe, Thuróczy: Finálé, Williams: Macska a forró bádogtetőn, Brandon-Aldobolyi-Nagy-Szenes: Charley nénje, Sarkadi: Oszlopos Simeon, Thuróczy: Kerített város, Lajtai-Békeffi: A régi nyár.
Verseskötetei Égi fény és Emlékszilánkok címmel jelentek meg.
Szilágyi Tibor a rádióban is gyakran volt hallható, többek között kabarékban.
Munkásságáért 1975-ben Jászai Mari-díjat, 1982-ben érdemes művész, 1987-ben kiváló művész címet kapott. 2007-ben Kossuth-díjjal tüntették ki erőteljes színészi alakításaiért és rendezői munkássága elismeréseként. 2018-ban Tolnay Klári Művészeti díjat kapott.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:59 Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész
- 6:51 Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
- 22:45 Horváth András a két közmédiacég átmeneti vezetője
- 20:42 Meghosszabbították az óbudai korrupciós ügy három gyanúsítottjának letartóztatását
- 18:39 Magyar Péter: újra megyéknek neveznék a vármegyéket
- 16:36 Hőség: nagyon erős UV-B sugárzás várható pénteken országszerte
- 14:35 Forgalommal szemben közlekedett egy autós az M6-os autópályán
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


