Gyász
Elhunyt Csudai Sándor fotóriporter
Szombat hajnalban tragikus körülmények között elhunyt Csudai Sándor fotóriporter, akit a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél találtak holtan. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint egy 40 év körüli férfi halálát állapították meg a helyszínen, és a körülmények alapján Csudai az épület tetejéről eshetett le.
2025.12.21 16:25ma.huA Blikk érdeklődésére a BRFK azt közölte, hogy a rendőrök bejelentés alapján a helyszínen megjelentek, idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja ezidáig nem merült fel, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.
A halálhírt Lantos Gábor sportújságíró erősítette meg közösségi oldalán.
Csudai Sándor 1987-ben született Budapesten, és már fiatalon a fényképészet iránti elkötelezettségét mutatta, amikor a Práter utcai Szakképző Iskolában tanult. Pályafutása során számos területen kipróbálta magát: dolgozott fotóstúdiókban, fesztiválokon, magazinoknak és online lapoknak. 2008-tól 2016-ig a Magyar Hírlapnál tevékenykedett. 2016-tól a Lokál, 2017-től az Origo, 2023-tól a Mediaworks fotóriportere. Tehetségét és szakmai elhivatottságát több rangos díjjal is elismerték. 2015-ben Junior Príma-díjat kapott, 2019-ben pedig elnyerte a Hemző Károly-díjat, amelyet a legtehetségesebb, 35 év alatti fotósoknak ítélnek oda. A legnagyobb nemzetközi pályázaton, a Pictures of the Yearön elnyert "Award of Excellence"-díjat tartotta egyik kiemelkedő sikerének. Emellett Sajtófotó-díjjal is kitüntették, ami tovább erősítette szakmai hírnevét.
Csudai munkássága és személyisége mély nyomot hagyott a magyar fotóriporteri közösségben. Halála nemcsak családját és barátait, hanem kollégáit és tisztelőit is megrendítette. A tragédia körülményeiről egyelőre nem áll rendelkezésre több információ.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


