Kultúra
Nemzeti Vágta - Kezdődnek az előfutamok Szilvásváradon
A 18 év alattiak az idén már két korosztályban indulhatnak.
2024.10.05 08:14MTIAz előfutamokkal folytatódik az idén háromnapossá bővült 17. Nemzeti Vágta. A vasárnap záruló eseményen 15 előfutamban 60 magyarországi és külhoni település felnőtt lovasa versenyezhet a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban a leggyorsabbnak járó elismerésért.
A Nemzeti Vágta rendezvényei, amelyeknek az idén is Szilvásvárad ad otthont, pénteken a nulladik nappal indultak, szombaton előfutamokat, kocsitoló versenyt és méneshajtást láthatnak az érdeklődők.
A Nemzeti Vágtán hatvan település képviselteti magát. A megmérettetésen Erdélyből, a Vajdaságból, a Muravidékről, a Felvidékről érkezők is részt vesznek. A versenyzők nem egyénileg, hanem településenként indulnak.
A nemzetközi futamokon kizárólag ötévesnél idősebb, magyar tenyésztésű lipicai lovakkal lehet rajthoz állni. A távot az előző évekhez képest egy körrel lerövidítették a középdöntőben és a döntőben. A Nemzeti Vágtán az előfutamban négy és fél kört teljesítenek a lovasok. A hatvan csapatból tizenhatan vesznek részt a vasárnap délelőtti középfutamokban, majd négyen a délutáni döntőben.
A 18 év alattiak az idén már két korosztályban indulhatnak: a 10 és 13 év közöttiek a Huszárgyerek Vágtán, a 14-17 évesek pedig a Kishuszár Vágtán mérhetik össze tudásukat. Előbbin 16, utóbbin 24 fiatal versenyez.
Szombaton tartják a Huszárgyerek Vágta, a Kishuszár Vágta, a Fogatvágta és a Kocsitoló verseny előfutamait.
Vasárnap a nemzetközi résztvevők a hagyományos Nemzetközi Futamban is összemérik erejüket, amely idén a Nemzetközi Lovas Díszegységek futama lesz az Angol Királyi Testőrség és a Bahreini Királyság csatlakozásával.
A zárónapon a HaZám Lovasudvar gyermeklovas bemutatója, a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület programja, emellett 1848-49-es csatajelenet, a Győri Ördöglovasok bemutatója, a Hagyományörző Lovas Betyárok Egyesület puszta ötös és csikósbemutatója, történelmi lovasfelvonulás és méneshajtás is várja az érdeklődőket.
Kelet-Közép-Európa legnagyobb amatőr lovas versenyének valamennyi hétvégi futama és programja élőben követhető az m4sport.hu-n és a médiaklikk.hu oldalon. A döntő futamokat vasárnap 15 órától élőben közvetíti a Duna tévécsatorna is.
A rendezvény részletes programja és további információk a www.vagta.hu oldalon olvashatók.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06