Kultúra

Gasztronómiai témájú szabadtéri fotókiállítás nyílt Budapesten

Borbás Marcsi ünnepi fogásait és a Kárpát-medence magyarságának hagyományos karácsonyi ételeit mutatja be a Mesél az asztal - Ünnepi ételek Borbás Marcsival című szabadtéri fotókiállítás, amely csütörtökön nyílt meg a Budavári Palotanegyedben, a Csikós-udvarban.

2023.11.30 22:30MTI

Sikota Krisztina, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. turisztikai, kulturális és kommunikációs vezérigazgató-helyettese a kiállításmegnyitón elmondta, hogy a Várkapitányság hagyományos adventi programjainak az idei évben egy új helyszín, a Csikós-udvar ad otthont.

A Nemzeti Hauszmann Program keretében megvalósuló felújítások eredményeként a Csikós-udvar az egyik legkedveltebb szabadtéri helyszínné vált, ezért itt állítják fel a Budavári Palotanegyed karácsonyfáját, itt helyezik el a Betlehemet, valamint a most megnyílt szabadtéri kiállításnak is ezt a helyszínt választották - hangsúlyozta Sikota Krisztina.

Hozzátette, hogy a Mesél az asztal című tárlat anyaga Borbás Marcsinak köszönhető, aki felkutatta és el is készítette azokat a hagyományos ünnepi ételeket, amelyek egykor az adventtől vízkeresztig tartó időszakban déd- és nagyszüleink asztalára kerültek.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

"A kiállítás különlegessége, hogy nemcsak a Kárpát-medencei magyarság ünnepi ételeit ismerhetjük meg, de betekintést kapunk az egyes ételekhez kapcsolódó tradíciókba, hiedelmekbe és rituális szokásokba is, azokba az érdekes történetekbe, amelyekről egy-egy terített asztal mesél mindannyiunknak" - hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes a január végéig látható tárlatról, amelynek fotóanyagát Krisztics Barbara készítette.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kiállítás fotóin látható ételekből néhányat meg is lehet kóstolni a Főőrség konyhájának jóvoltából.

Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője köszöntőjében úgy fogalmazott: semmi nem fejezi úgy ki egy nép lelki életét, mint az, hogy hogyan ünnepel.

Elmondta, hogy a kiállítás elsősorban az ételekről, bizonyos szempontból pedig a formákról, a régi konyhai eszközökről mesél.

Ha tudjuk az ünnepek rendjét vagy azt, hogy mikor milyen étel hova való, akkor egészen másként éljük meg az ünnepet. "Találjunk vissza ennek a kiállításnak a segítségével is az elveszett ünnepekhez!" - szólította fel a közönséget Vinkó József.

A szervezők közleménye szerint a Mesél az asztal című kiállítás a jeles napok szokásrendjét követő népi gasztronómiai hagyományokra épül. Bemutatja azt is, hogy a téli ünnepkörhöz milyen rituálék tartoztak az András-napi házasságjóslástól a mákhoz köthető szerelmi jóslásokig. A fotókon visszaköszönnek az olyan hagyományos karácsonyi fogások, mint a kocsonya, a töltött káposzta, a halászlé, a mézes puszedli, a rántott ponty, a rétes, a zserbó, valamint az eredetileg Szilézia vidékéről származó bejgli, de olyan különlegességekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők, mint a bujtarépa leves, a molnárkalács vagy a mákos ferentő.

A karácsonyi tárlat kísérő programjaként december 9-én és 12-én Borbás Marcsi személyes tárlatvezetést tart, kóstolóval egybekötve.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.