Kultúra
Szerelem és szenvedély a Tündérkert történelmi filmsorozatban
A 17. századi Erdélyben játszódó fordulatos történelmi filmsorozathoz Móricz Zsigmond azonos című művét vették alapul.
2023.10.05 02:30MTI
Szerelem, szenvedély, csata, hatalmi harc, árulás és hűség jelenik meg a Tündérkert című nyolcrészes sorozat történetében, amely Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első kötete alapján készült és dupla részekkel október 13-án debütál a Dunán.
A 17. századi Erdélyben játszódó fordulatos történelmi filmsorozathoz Móricz Zsigmond azonos című művét vették alapul - hangsúlyozta az MTI-nek Helmeczy Dorottya producer az első két rész szerdai sajtóbemutatója után.
Mint mondta, voltak olyan szálak a regényből, amelyeket elengedtek, és a női karakterek is nagyobb hangsúlyt kaptak a sorozatban, mint Móricz művében.
A történetből kiderül, hogy a fiatal Báthory Gábor miként kormányozza a fejedelemséget, milyen döntéseket hoz, hogy megtartsa a hatalmát és Erdélyt megerősítse. Bethlen Gábor, a másik főszereplő, aki idősebb, higgadt politikus; kettőjük kapcsolata viszi előre a sorozatot - hangsúlyozta a producer, hozzátéve, hogy Báthory Erzsébet, akit Szamosi Zsófia alakít, szintén jelentős szereppel bír a cselekményben. A történet végigkíséri a grófnő titkát - magyarázta a producer, aki szerint a sorozat epizódjai egyre mélyebbre mennek az emberi drámákban, az utolsó részben pedig egy váratlan fordulat várja majd a nézőket.
Helmeczy Dorottya szerint a nők helyzete nagyon nehéz volt a 17. században, sokkal erőteljesebbnek, ügyesebbnek kellett lenniük akkoriban, hogy érvényesülni tudjanak és megállják a helyüket. A producer szerint sok hasonlóságot mutat a történet a mai korral.
Helmeczy Dorottya mesének nevezte a Tündérkertet. "A sok cselszövés és ármány, valamint a szép látványvilág miatt olyan mintha mesében helyeznénk el fontos döntéseket" - magyarázta. Kitért arra is, hogy a sorozatban nincs sok csatajelenet, a szereplők viszonyrendszere határozza meg a cselekményt. A producer kiemelte: erős vizuális hátteret kapott az alkotás, fontos szerepe van a jelmezeknek és a helyszíneknek.
A producer szerint a Tündérkert "közönségfilm", amely az idősebb generációk számára is izgalmas szórakozást nyújt, a tinédzserek pedig fordulatos sorozaton keresztül ismerhetik meg a magyar történelmet.
Helmeczy Dorottya elmondta azt is, hogy terveik között szerepel a trilógia másik két kötete - A nagy fejedelem és A nap árnyéka - megfilmesítése is.
A nyolcrészes sorozat a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Megafilm Service és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) koprodukciójában készült.
A Báthory Gábor szerepét alakító Katona Péter Dániel mellett Bethlen Gábort Bokor Barna játssza. A Tündérkert női karaktereit Szamosi Zsófia mellett többek közt Szőke Abigél, Dobos Evelin, Gáspár Kata, Balsai Móni, Parti Nóra és Éder Enikő alakítják, mellettük a főbb szerepekben Kálloy Molnár Péter, Rajkai Zoltán, Pataki Ferenc, Lukács Dániel, Pál D. Attila, Dimény Levente, Henn János és Németh B. Kristóf is látható.
A Tündérkert producere Helmeczy Dorottya mellett Kálomista Gábor. A sorozatot Madarász Isti rendezte, a vezető író Bereményi Géza és Tasnádi István. A forgatókönyvek végleges verziójának írója Horváth András Dezső, az operatőr Garai Gábor, a vágó Rumbold László, a látványtervező Pintér Réka, a jelmeztervező Zelenka Nóra, a zeneszerző ifj. Balogh Ferenc, a gyártásvezető Endrődy Balázs, míg történész szakértőként Oborni Teréz vett részt a munkában.
Az október 13-án debütáló első két részt követően másnap, október 14-én 16 óra 30 perckor kezdődő Hogy készült a Tündérkert? című werkfilmből a sorozat kulisszatitkaiba is betekintést nyerhet a közönség a Dunán.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06