Kultúra
Japánban felvetették a katonák tetoválását tiltó jogszabály módosítását
Egyes divattetoválások, kis virágok, akár a viselő saját neve nem keverendők össze az egykori jakuza - japán alvilági szervezet - tagjaira jellemző, teljes testet fedő tetoválásokkal.
2023.06.08 14:20MTIA japán fegyveres erőknek fontolóra kellene vennie a tetoválások engedélyezését, ezzel is vonzóbbá téve a pályát a fiataloknak; erről japán politikusok és katonavezetők vitáznak - jelentette kedden a hongkongi South China Morning Post online kiadása.
Szato Maszahisza, a kormányzó Liberális Demokrata Párt tagja, a szárazföldi erők volt tisztje a törvényhozásban indítványozta: lazítsanak azon a törvényi korlátozáson, amely nem engedi a tetoválást a katonák számára. Ez ugyanis - álláspontja szerint - sokakat eltántorít attól, hogy katonai szolgálatot vállaljanak.
"Visszautasítani jelentkezőket csak azért, mert tetoválás van rajtuk gondot jelent az utánpótlás biztosításában" - jelentette ki Szato.
Utalt arra is, hogy egyes divattetoválások, kis virágok, akár a viselő saját neve nem keverendők össze az egykori jakuza - japán alvilági szervezet - tagjaira jellemző, teljes testet fedő tetoválásokkal. Ezek ugyanis még csak nem is emlékeztetnek a bűnöző csoport tagjainak a társadalomban rossz emlékeket idéző, testdekorációira.
A védelmi tárca személyi és oktatási osztályának vezetője, Macsida Kazuhito ugyancsak úgy vélekedett, hogy a tiltás megszüntetését a kormánynak meg kell fontolnia, mert a szigetországban a születések száma meredeken zuhan, tavaly a 800 ezret sem érte el.
Az enyhítés mellett érvelők szerint a japán önvédelmi erőknek a férfiak és nők esetében is hajlandóságot kellene mutatniuk a tetoválások engedélyezésére.
Elemzők ugyanakkor arra is emlékeztetnek, hogy Japánban manapság nem túlságosan elterjedt a tetoválás, és nagy valószínűséggel a tiltás eltörlése sem jelentene megoldást a hadsereg személyi állományának utánpótlására.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06