Ünnep
Pünkösd - A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények
Péter apostol prédikálásának hatására sokan megtértek, így született meg az első pünkösdkor az egyház.
2023.05.27 13:17MTIA Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények. A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd - a húsvét és a karácsony mellett - a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered.
Pünkösdkor három fontos eseményt ünnepelnek a keresztények: a Szentlélek eljövetelét, amit Jézus búcsúbeszédében megígért, az egyház alapítását és az "egész világra kiterjedő missziós munka" kezdetét.
A Szentlélek kiáradásának bibliai leírása szerint az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Péter apostol prédikálásának hatására sokan megtértek, így született meg az első pünkösdkor az egyház.
Az ünnep eredetileg, az ószövetségi zsidó népnél aratási hálaadás volt, majd a mózesi törvény emléknapja lett.
A püspöki szinódus 305-ben rendelte el a galamb vagy lángnyelvek alakjában ábrázolt Szentlélek eljövetelének megünneplését.
A katolikus egyházban a II. vatikáni zsinat liturgiareformja szerint a pünkösd az ötvennapos húsvéti ünnepkör ünnepélyes befejezése.
A pünkösdi időszak a katolikus egyházban a bérmálás, a protestáns egyházakban a konfirmáció időszaka.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06