José Cura ismét Szegeden lép fel!
A világhírű argentin tenort Puccini Toscajában láthatja a közönség!
A világhírű argentin származású tenort Puccini Toscajában láthatja áprilisban a Szegedi Nemzeti Színház közönsége. A neves tenor idén is két előadás erejéig, április 28-án és 30-án vendégszerepel a Tisza-parti városban.
2009.02.25 14:40MTIJosé Cura Cavaradossit énekli majd Puccini Toscájában, amelynek címszerepében Sümegi Esztert láthatja-hallhatja a közönség. Márciusban a színház a Szegedi Kortárs Balett két Bartók-produkciójának felújított változatát is bemutatja: az előadás első felében a közönség teljesen új szereposztásban láthatja A csodálatos mandarint, amelyet - az előadás második részeként - A kékszakállú herceg vára követ.
A tévedések komédiája címmel március 13-án mutatják be Shakespeare vígjátékát, amelyet Bodolay Géza főrendező visz színre. Arany László 1866-os fordítására alapozva a rendező tavaly készített új szövegkönyvet - ebből Nagyváradon rendezett már előadást, amelynek díszleteit most kölcsönadták a szegedi színháznak.
A harmadik bemutató egyben egy magyarországi premier is. William Schwenk Gilbert szövegíró és Arthur Sullivan zeneszerző kétfelvonásos operettjét, a Kalózkalandot március 20-án láthatja először a közönség.
A híres XIX. századi angol szerzőpáros művei az opera, az operett és a musical határán helyezkednek el, darabjaikban a különleges nyelvi és zenei humor együtt hat, a szöveg épp annyira fontos, mint a zene, a kettő kiegészíti egymást, az igazi abszurd angol humorral átszőve. Emiatt kevesen fordítanak tőlük.
A mostani előadásban azonban a szellemesnél szellemesebb nyelvi megoldások követik egymást, a fiatal költő, Varró Dániel tolmácsolásában. A Kalózkaland egy fiúról szól, akit tévedésből kalóznak adtak, a nagykorúságot elérve azonban visszatérni kíván a tisztes társadalomba, s rögvest bele is szeret Mabelbe, az ellentengernagy lányába. Ez a szerelem súlyos konfliktusokat szül.
A főszerepekben László Boldizsárt, Kónya Krisztinát és Vajda Júliát láthatja a szegedi közönség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


