A szigetországban is eldőlt az induló!
Eurovíziós Dalverseny- a britek Jade Ewen-t választották!
A britek kiválasztották indulójukat az Eurovíziós Dalverseny moszkvai döntőjére. A szigetországban egy televíziós show műsor keretében adhattak számot tudásukról a jelentkezők, és a közönség szavazott az induló személyéről.
2009.02.05 20:30ma.huA britek versenydalát éppen a hétvégén mutatták be: a Your country needs you című tévéműsor utolsó részében a három döntős egymás után énekelte el a számot, végül a szavazók Jade Ewent ítélték a legjobbnak.
Az angolok az utóbbi években nem jeleskedtek az európai dalversenyen, tavaly sereghajtók lettek a fináléban, s utoljára 2002-ben jutottak be a legjobb tíz közé - emlékeztetett a BBC hétfői jelentése.
Webber szerint idén reális cél lehet a tíz közé jutás, és miután a közönség a londoni énekesnőt választotta két versenytársa ellenében, a zeneszerző kijelentette: "101 százalékig" bízik benne.
A versenyzőknek a világhírű zeneszerző és a Grammy-díjas szövegíró, Diane Warren It's My Time című szerzeményét kellett előadniuk, de más számokkal is készültek a BBC-televízió által közvetített döntőre.

Jade Ewen, akinek apja vak, anyja pedig gyengénlátó, alig tudta visszafojtani könnyeit, amint győztesként megismételte az eurovíziós dalt. Az énekesnő a Webber-szám népszerűsítésére várhatóan európai turnéra indul a május 16-án kezdődő dalverseny előtt.
Az énekesnő Andrew Lloyd Webber és a Grammy-díjas Diane Warren szerzeményét, a My Time című számot adja elő Moszkvában, és a szerzők abban bíznak, hogy legalább az első tíz közé sikerül bejutni dalukkal.
A dalverseny indulója már be is mutatta Andrew Lloyd Webber szerzeményét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


