Ki indul a hazai színekben a dalversenyen?
Eurovíziós Dalverseny - pályázaton választják ki a magyar indulót!
Idén is 43 nemzeti közszolgálati tévétársaság vesz részt az Eurovíziós Dalversenyben; a moszkvai megmérettetés magyar résztvevőjét pályázati úton választja ki a Magyar Televízió.
2009.01.16 18:20ma.huA pályázaton 2008. október 1. után bemutatott dalokkal lehet részt venni. A tavalyihoz hasonló televíziós megmérettetés nem lesz, a beérkező művek közül szakmai zsűri (tagjait még nem lehet tudni) választja ki a nemzetközi dalverseny magyar indulóját..
A február 2-án, 17 órakor záruló pályázatra olyan, maximum három perces dalokat várnak, amelyek 2008. október 1. előtt nem hangzottak el nyilvánosan, illetve nem kerültek kereskedelmi forgalomba. A kiírás szerint a résztvevő műsorszolgáltatók, így a Magyar Televízió (MTV) is maga döntheti el, hogy előadója milyen nyelven énekel. A színpadon az énekesek, illetve a maximum hat tagú produkciók élőben szerepelnek, felvett háttérhanggal kísérve, de ez nem tartalmazhat vokált vagy vokálutánzatot.
A tavalyihoz hasonlóan idén is 43 közszolgálati tévétársaság vesz részt az Eurovíziós Dalversenyen: Szlovákia tíz év kihagyás után tér vissza, míg a San Marinó-i köztévé úgy döntött, 2009-ben nem neveznek dalt a megmérettetésre, amelyet az orosz Gyima Bilan (Edvin Martonnal és Jevgenyij Pljuscsenko műkorcsolya olimpiai bajnokkal aratott) tavalyi győzelmének köszönhetően Moszkvában rendeznek meg.
Az idén is két elődöntő lesz és a május 16-i döntőbe a legjobb 25 dal kerül be. 2009-ben nemcsak a nézői telefonos voksoknak, hanem a szakmai zsűrinek is fontos szerep jut: a döntőben fele-fele arányban számítanak majd a nézői és a szakmai szavazatok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


