Gyász
Elhunyt Danny Aiello amerikai színész
Rövid betegség után, péntekre virradóra egy New Jersey-i kórházban meghalt Danny Aiello amerikai színész.
2019.12.14 05:30MTIA 86 éves korában elhunyt színészt A keresztapa II., A jónevű senki, a Kojak, a Tisztesség ára, a Volt egyszer egy Amerika, a Kairó bíbor rózsája, a Holdkórosok vagy a Jákob lajtorjája című filmekben is láthatta a közönség, de színházban is játszott és számos televíziós produkcióban is szerepelt.
Aiello 35 éves korában jegyezte el magát a színészettel. Soha nem járt színiiskolába vagy egyetemre, első filmszerepét több ajánlat visszautasítása után vállalata el - emlékeztetett rá a The Hollywood Reporter.
Hatgyermekes olasz bevándorló családban született New Yorkban. Miután apja alig volt otthon, vak édesanyja nevelte fel őt és a testvéreit. Első filmszerepét 1973-ban a Bang the Drum Slowly című sportfilmben alakította Robert De Niróval együtt. Egy évre rá már A keresztapa II-ben játszotta a gengszter Tony Rosatót.
Egy interjújában 2011-ben arról beszélt, hogy rákbetegségben elhunyt színész fia, Danny Aiello III. halála után még fontosabb lett számára a színészet, mert ez némiképp el tudta vonni a figyelmét gyászáról.
Gyönyörű hangja volt, ő énekelte Lasse Hallstrom Az igazi című romantikus drámájában a Fly Me to the Moon című számot. Több dzsesszalbuma is megjelent, köztük 2004-ben az I Just Wanted to Hear the Words című lemez, amely a kilencedik helyre jutott a Billboard dzsessz toplistáján. Sokan emlékeznek rá Madonna 1986-es zenés videójából: a Papa Don't Preach című klipben ő játszotta az énekesnő apját.
Öt éve I Only Know Who I Am When I Am Somebody Else (Csak akkor tudom, ki vagyok, ha valaki más vagyok) címmel adta ki memoárját.
Feleségével, Sandyvel több mint 60 évig voltak házasok, négy gyermekük született.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06