Kultúra
Berényi Miklós ma este látható utoljára a Barátok köztben
Azért nyitva hagytak egy kiskaput.
2019.10.25 10:28ma.huA kegyetlen üzletembert alakító Szőke Zoltán (51) 21 év után, péntek este lesz látható a Barátok köztben. A főgonosz stílusosan távozik, rácsok mögött köszön el a nézőktől. Viszont annak ellenére, hogy Szőke döntése véglegesnek tűnik, a Blikk úgy tudja, karaktere élve marad. Messze a Mátyás király tértől, a rácsok mögött tengeti további az életét, ahol bizonyos – egyelőre még titokban tartott – ok miatt nem látogathatják a szerettei.
"Szőke Zoltán azt szerette volna, ha Berényi Miklós megjavul, és a jövőben jobban hasonlít hozzá a karakter, de erre a produkció nem volt nyitott. Ám meghagytak egy kis mozgásteret, Berényi Mikós ugyanis nem hal meg. Hiszen kiindulva az eddig történetekből, vele bármi történik, legyen az robbantás, lövés vagy rákos megbetegedés, azt túléli. Így legalább nyitva marad egy kiskapu, ha a produkció vissza akarja hozni" – mondta el a Blikknek a Barátok közt egyik stábtagja.
Szőke Zoltán távozásával ötre csökkent azoknak a száma, akik az első pillanattól a sorozat szereplői. Varga Izabella (46), aki dr. Balogh Nóraként éppen negyedszerre ment hozzá Berényi Miklóshoz, hogy megmentsék a céget. Az ország Vili bácsija, azaz Várkonyi András (70), a boltos Novák Laci, azaz Tihanyi-Tóth Csaba (51), a Barta Zsoltot megformáló Rékasi Károly (57) és Ábrahám Edit, azaz, Berényi Claudia az őstagok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06