Programajánló
Július közepén rendezik a villányi Rozé Fesztivált
Július 12-én és 13-án rendezik meg - immár kilencedik alkalommal - a villányi Rozé Fesztivált, amely idén fiatalos, lendületes rendezvényekkel, koncertekkel, gyermekprogramokkal várja a látogatókat.
2019.07.01 01:30MTIA szervezők tájékoztatása szerint az ország "legrózsaszínűbb fesztiválját" ebben az évben is a borvidék mintegy harminc borászatának legjobb rozéi és a régió gasztronómiai különlegességei köré szervezik.
A közelmúltban megszépült Villányi Rendezvénytéren a színpadi programok július 12-én, pénteken este az Intim Torna Illegál koncertjével kezdődnek, amelyet az EnterTrain Party Band utcabálja követ.
Szombat délelőtt a Diófás téren az Iszkiri gyerekzenekar lemezbemutató koncertje várja a családokat. Az Eislingen térről 10 órakor idén is elstartol a FutaVillány elnevezésű hivatalos negyed- és félmaratoni futóverseny. A villányi szőlőhegyen át az Ördögárok érintésével csodálatos környezetben tehetik meg a futók a 10,5 vagy a 21,5 kilométeres távokat.
Szombaton kora délutánra már a rendezvénytérre várják a futókat és a közönséget, ahol a futás mellett a rózsaszín jelmezeké lesz a főszerep. A több ezer futót vonzó RozéMaraton versenyzői 16.30 órakor rajtolnak majd el, a jelmezes futóverseny indulóinak 3 kilométeres távon kell rátermettségüket és kreativitásukat bizonyítani. A három - felnőtt, gyermek és csapat - kategóriában indulók rozé fröccs és málnaszörp frissítők kíséretében futhatják végig a zenés felvezetéssel induló távot.
Szombaton a nagyszínpadi koncertek a Blahalousiana zenekar és a többszörös Fonogram-díjas magyar énekesnő és előadóművész, Pásztor Anna zenekara, az Anna & The Barbies koncertjével folytatódnak.
Az MTI-hez eljuttatott közleményben a szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy a RozéMaratonra és a FutaVillány versenyekre érdemes jó előre beregisztrálni a fesztivál honlapján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


