Programajánló
Mintegy 250 program az idei Design Héten
A vidéki társrendezvényekkel együtt összesen mintegy 250 program várja az érdeklődőket a 2018-as Design Hét Budapest fesztiválon október 5. és 19. között.
2018.10.05 00:30MTIA Missziónk: a design szlogen köré épülő, 15. alkalommal megrendezett 15 napos fesztivál díszvendége Németország - mondta el Łuszcz Viktor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Formatervezési Tanács elnöke csütörtökön, Budapesten.
A sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a kreatív ipar szereplőinek pontosan ismerniük kell a hagyományokban rejlő erényeket, és meg kell sejteni a jövő trendjeit is, ebben pedig Németország élen jár.
Osvárt Judit, a Design Hét Budapest kurátora kiemelte: minden korábbinál több vidéki helyszín csatlakozott a fesztiválhoz, programok várják az érdeklődőket a főváros mellett Sopronban, Győrben, Debrecenben, Pécsett, Veszprémben és a Szentendrei Skanzenben is.
A német designt bemutató programok közül Osvárt Judit kiemelte: a Flashback Photo Studióban a Fresch! című kiállítás kortárs német ipari formatervezési tárgyakat vonultat fel, míg a Bálna Budapestben a német autóipar és a magyar design kapcsolatáról rendeznek kerekasztal-beszélgetést.
A Design Héten a Nyitott Stúdiók program lehetőséget ad a tervezői műhelyekbe való bepillantásra, emellett további kiállítások, sztárdesignerek előadásai, termék- és divatbemutatók, kreatívipari iskolabörze, vásár és szakmai workshopok is várják a közönséget - fűzte hozzá.
A Magyar Formatervezési Díj, valamint az idén 10 éves Design Management Díj idei nyerteseinek és legemelkedőbb pályázóinak munkáit ingyenes kiállítás mutatja be október 19-ig az óbudai Flashback Photo Studióban. Az elismeréseket csütörtök este adják át.
Németh Edit, a Magyar Formatervezési Díj bírálóbizottságának elnökhelyettese hangsúlyozta: idén négy kategóriában mintegy 200 pályázat érkezett. Kimagaslóan erős volt az idei évben a terv és a diák kategória, utóbbiban nagyon sok friss lendületet hordozó alkotás versenyzett.
A 2018-as mezőnyben nagy hangsúlyt kaptak az egészségmegőrzést segítő megoldások, a közlekedési eszközök, valamint a különféle anyagokat ötvöző kézművesség is - emelte ki Németh Edit.
Bauer András, a Design Management Díj bírálóbizottságának elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: az elismeréssel idén is olyan vállalkozásokat és nonprofit szervezeteket díjaztak, amelyek megpróbálják beépíteni a designt, mint koncepciót, filozófiát vagy gyakorlatot saját stratégiájukba.
A rendezvénysorozat védnöke és finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, szervezője a Magyar Formatervezési Tanács. A fesztivál teljes programkínálata a designhet.hu internetes oldalon érhető el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


