Programajánló
Őszi Kulturális Fesztivált rendeznek Szegeden
Csaknem háromszáz program, kiállítások, koncertek, színházi előadások várják a nézőket.
2018.09.28 22:30MTIHat hét alatt, hatvanöt helyszínen csaknem háromszáz program, kiállítások, koncertek, színházi előadások várják a nézőket az Őszi Kulturális Fesztiválon, amelynek megnyitóját hétfőn rendezik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épületében - tájékoztatta az intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
A több mint egy hónapig tartó fesztivál célja, hogy az egyetemen működő művészeti csoportok és művészi ambíciókkal rendelkező hallgatók mellett neves előadó- és alkotóművészek mutatkozhassanak be az egyetem és Szeged közönsége előtt. A rendezvénysorozatot évről évre úgy állítják össze, hogy lehetőség szerint minél szélesebb kultúrkörből merítsenek, és minden korosztálynak, érdeklődési körnek nyújtsanak programlehetőséget.
Már a fesztivál megnyitója előtt, hétfőn folytatódik egy különleges programsorozat: a Vers Délben. Minden nap az SZTE Rektori Hivatalának épülete előtt, a Szent-Györgyi Albert szobornál délben egy egyetemi polgár - hallgató, oktató, dolgozó - vagy egy szegedi lakos elmondhatja, felolvashatja, előadhatja egyik kedves versét.
Az egyetem Rektori Épületének aulájában hétfőtől látható Csákány Lóránt orvostanhallgató fotókiállítása. A tárlat és egyben a fesztivál esti megnyitóját fényfestés követi, melyet szabadtéri koncertek is kísérnek.
A színvonalas összművészeti fesztivál kínálatában komoly- és könnyűzenei hangversenyek, koncertek, film- és könyvbemutatók, színházi előadások, kiállítások, irodalmi-közéleti beszélgetések is szerepelnek.
Kedden a Szegedi Szimfonikus Zenekar Tóth Péter szerzői estjével várja a közönséget a Korzó Zeneházban, ahol első ízben csendül föl az egyetem zeneművészeti kara dékánjának In Memoriam Erkel Ferenc című műve.
Szerdán rendezik meg a bölcsészkaron a Magyar Könyvkiadók Napját, amelyen a könyvbemutatók mellett a többi között kerekasztal-beszélgetést rendeznek az e-könyvek terjedéséről és hatásairól.
Október 11-én tartják a mindig rendkívül népszerű színházi nyílt napot, amelyen a teátrum máskor rejtett zugaiba is bepillanthatnak a vendégek, vagy akár tánc- és beszédtechnika-órán is részt vehetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


