Programajánló
Vasárnaptól folytatódik az Uránia felirattal akadálymentesített sorozata
Vasárnaptól folytatódik az Összhang, az Uránia Nemzeti Filmszínház felirattal akadálymentesített sorozata. A siketek és nagyothallók mozizását segítő program keretében magyar filmek, köztük a legfrissebb premierek láthatók.
2018.09.28 21:30MTISzeptember utolsó vasárnapja a siketek világnapja, ehhez kapcsolódóan vasárnap 15 órától a Virágvölgy című film vetítésével folytatódik az Uránia Összhang-sorozata, amely az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Sinosz) partneri együttműködésével valósul meg - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.
A két évvel ezelőtt, 2016 szeptemberében indult kezdeményezés a siket és nagyothalló nézők számára könnyíti meg a mozizást. A projekt keretében az Uránia magyar filmeket, köztük a legfrissebb premiereket látja el a hallássérültek számára készített - zörejeket és párbeszédeket egyaránt jelölő - magyar felirattal. Az így akadálymentesített alkotásokat kiemelt hétvégi időpontokban mutatják be az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol eddig harmincnyolc ilyen vetítést tartottak. Az Uránia az első vetítést követően a forgalmazók rendelkezésére bocsátja a feliratot, amely így más mozikba is eljuthat.
Az Összhang-sorozat szeptember 30-án Csuja László alkotásával, a Virágvölgy című filmmel folytatódik, amely az idei Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztivál East of the West szekciójában elnyerte a zsűri díját. A menekülő szerelmesekről szóló road movie különlegessége, hogy amatőr főszereplőkkel készült: a női főhős Berényi Bianka Instagram-sztár, ismert személyiség a közösségi médiában, a férfi főhős pedig Réti László görkorcsolya- és műkorcsolya-paralimpikon.
Az ősz folyamán további négy magyar filmet akadálymentesítenek az Urániában. Október 28-án látható Schwetchje Mihály tini thrillere, a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :). November 25-én Nemes Jeles László Velencében díjazott filmje, a Napszállta látható, ezt követi a sorozatban december 22-én Szilágyi Zsófia alkotása, az Egy nap, amely Cannes-ban a kritikusok FIPRESCI-díját nyerte el. Január 6-án egy új magyar komédiát mutatnak be: Nagypál Orsi Nyitva című filmje egy harmincas házaspárról szól, amelynek tagjai feloldozzák egymást a házastársi hűség kötelme alól.
A Sinosz adatai szerint feliratozás híján Magyarországon csaknem 70 ezer siket és nagyothalló személy ki van zárva a mozizás teljes élményéből. Az Összhang-vetítésekre elsősorban őket, de a halló érdeklődőket és a magyarul tanuló külföldi nézőket is várják az Urániában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


