Az első rész hatalmas siker volt
Videó! Bemutatták a Valami Amerika 2-t!
Herendi Gábor rendező szerint a 2001-ben készült első résznél sokkal gyorsabb, pörgősebb film lett a Valami Amerika 2; az alkotást vasárnap este mutatták be a szegedi Belvárosi moziban.
2008.12.15 11:32MTIA rendező a bemutató előtt elmondta, még annak idején, hét évvel ezelőtt ígéretet tett arra, hogy ha lesz folytatása a filmnek, akkor azt az első részhez hasonlóan a Tisza-parti város közönsége nézheti meg először. Hozzátette: a premier a színészeknek is újdonsággal szolgál, hiszen most láthatják először filmvásznon a végleges alkotást.
A filmek döntő többségénél a második rész gyengébben sikerül, mint az első. A Valami Amerika 2 stábja azonban összeszedte magát, s ez a nyomás még inspirálóan is hatott rájuk - mondta Herendi Gábor.
Az új film az első részhez hasonlóan szórakoztató, a történet azonban csavaros, részben azért, mert az alkotók minden karaktert - köztük a három testvért alakító Pindroch Csabát, Szabó Győzőt és Hujber Ferencet, valamint a Timit játszó Oroszlán Szonját - szerettek volna visszahozni.
Az első rész végén azonban a Szervét Tibor alakította Alexről kiderült, hogy szélhámos, így mindenki tudja róla, hogy egy szavát sem szabad elhinni, ennek ellenére újra a cselekmény egyik központi figurájává válik - mondta a rendező.
Míg a Valami Amerika dramaturgiájában fellelhetők voltak az első filmes alkotásokra jellemző betegségek, az új mozi profibb alkotás, forgatókönyve talán jobb is. Ezt a színészek is érezték a forgatás alatt, így jó hangulatban készült a film, s ezt a nézők is észrevehetik majd a vásznon Herendi Gábor szerint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


