Programajánló
A pünkösdi népszokásokat ismerheti meg a közönség május végén a Skanzenben
A pünkösdi népszokásokat harminc, szellemi kulturális örökségét őrző közösség több száz képviselője mutatja be május 21-én és 22-én a szentendrei Skanzenben.
2018.05.13 05:30MTIA két napon át tartó programon színpadi produkciók, kézműves foglalkozások, felvonulás, zenei és táncos események várják a látogatókat pünkösdvasárnap és -hétfőn - közölték a szervezők az MTI-vel.
A Skanzenben felfedezhetik az érdeklődők a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe került magyarországi hagyományokat, de találkozhatnak a V4 országok közös örökségét képviselő dudásokkal is.
A forgatagban jelen lesznek a selmeci diákhagyományokat őrző soproni és miskolci egyetemisták, a hajdúdorogi Krisztus-katonák, a mezőtúri és magyarszombatfai fazekasok is, de megismerheti a közönség a farsangi szokások magyarországi változatait, a mohácsi busójárást, a novaji remélést, a rábavidéki szlovének rönkhúzását és a mohai tikverőzést is.
Ki lehet majd próbálni a kalocsai pingálást, a tápéi gyékényszövést és a balatonendrédi csipkekészítést, de a hagyományos eszközöket készítő halászok életébe is bepillanthatnak a látogatók.
Be lehet majd állni a nagyecsedi és a sárközi táncosok közé, és fel lehet majd próbálni a matyó népviseletet. A gasztronómia iránt érdeklődők a karcagi birkapörkölt, a borsodnádasdi molnárkalács és a szatmár-beregi szilvalekvár készítésének fortélyaiba kóstolhatnak bele.
A pünkösdi királynéjárás és a pünkösdi királyválasztás szokását a Gyermek Örökség Népművészeti Egyesület több száz gyermek táncosa hozza el a szabadtéri múzeumba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


