Árverés
Százötven év több mint kétszáz alkotása a BÁV grafikai aukcióján
Százötven év több mint kétszáz műalkotását kínálja a BÁV grafikai árverése, amelyet február 21-én tartanak Budapesten.
2018.02.18 02:30MTIA több mint 200 grafikai alkotást felvonultató anyagból többek között Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Kondor Béla, Kassák Lajos és Maurer Dóra alkotásaira licitálhatnak az érdeklődők.
Az anyag nyitótétele három Aba-Novák Vilmos-rézkarc lesz, amelyek közül a Nagybányai tájra 32 ezer forinttól, míg a Zugliget című alkotásra 75 ezer forinttól indulhat a licit - olvasható a BÁV MTI-hez elküldött tájékoztatójában.
Az árverési anyag legdrágább tétele Kádár Béla Anya gyermekével című, az 1920-as évek első felében készült szénrajza, amelynek kikiáltási ára 550 ezer forint, míg az Aktus című tusrajzát 120 ezer forinttól kínálják az érdeklődőknek.
A változatos technikákat felvonultató aukciós anyag tételei között szerepelnek Mednyánszky László ceruzarajzai, Szőnyi István grafikái, Kassák Lajos képarchitektúrái, a nemrég elhunyt Hencze Tamás akril kompozíciója, Szász Endre tusrajzai vagy éppen Molnár C. Pál fametszetei és Farkasházy Miklós art deco pasztellképei is.
Licitálni lehet a magyar grafika megújítójaként számon tartott Kondor Béla árverésen ritkán szereplő ceruzarajzára, valamint hat rézkarcára is. Az Akt II. (Férfi gitárral) című ceruzarajz kikiáltási ára 220 ezer forint. Árverésre bocsátják a Franciaországban élő és alkotó Major Kamill két grafikáját 40 ezer és 60 ezer forintért.
Az aukción a magyar új avantgárd egyik legnagyobb alakjának, Maurer Dórának három rézkarca is szerepel: licitálni lehet többek között az ismert Pompeji-sorozat Kifelé, Pompei VII. című darabjára 48 ezer forinttól.
Mint írják, a nemzetközi szinten is az egyik legmagasabbra értékelt magyar kortárs művész alkotásai nem csak hazai és külföldi múzeumban találhatók meg, de a világ legjelentősebb aukciósházainál is jól szerepelnek. Grafikai munkásságának pikantériája, hogy annak ellenére, hogy a Képzőművészeti Főiskolán 1961-ben túl merésznek tartott rézkarc-sorozatát nem fogadták el, és így diplomát sem kaphatott, máig a rézmetszetek mesterének tartják. Egykori alma matere a múlt év végén rendezett kiállítást a grafikáiból - írták a tájékoztatóban.
A grafikákat február 19-ig tekinthetik meg az érdeklődők a BÁV aukciós kiállításán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


