Kultúra
Kétszázmillió felett kelt el egy Tihanyi-látkép a Virág Judit árverésén
Rekordáron, kétszázmillió forint felett kelt el Tihanyi Lajos Pont St. Michel című látképe a Virág Judit Galéria téli árverésén, amelyen ugyancsak jelentős áron talált gazdára Csontváry Kosztka Tivadar hetven éve eltűntnek hitt Olasz halász című képe is.
2017.12.19 00:30MTIAz életműben is rekordnak számító árért, 220 millió forintért ütötték le Tihanyi Lajos 1908-ban készült olajképét. A festmény kikiáltási ára 80 millió forint volt. Az 1908-as festmény kép egyik oldala a párizsi Pont St. Michelt, a másik pedig Ádámot és Évát ábrázolja
Tihanyi Lajos művét jutalékkal együtt 264 millió forintért vásárolta meg az Ernst Galéria, a kép az Ernst Wastl és Eleni Korani által gondozott műgyűjtemények egyikébe kerülhet.
A galéria tájékoztatása szerint ez a magas ár paradigmaváltást eredményezhet a magyar műtárgypiacon, mivel a 200 millió forintos határ közelébe eddig csak Csontváry Kosztka Tivadar és Munkácsy Mihály alkotásai kerültek. Tihanyi Lajosnak ebből a korszakból származó művei a magyar fauve festészeti irányzat kiemelkedő alkotásai, amelyek mind magyar, mind nemzetközi szempontból is fontos elemei az egyetemes művészeti kánonnak.
A Virág Judit Galéria hétfői tájékoztatása szerint a 223 műtárgyat felvonultató téli árverés másik, kiemelkedő áron elkelt műve Csontváry Kosztka Tivadar Olasz halász című festménye volt. A művész taorminai tartózkodása alatt festett képére a licitálás a magyar árverések történetében rekordnak számító 100 millió forintos kikiáltási árról indult és a mű végül 140 millió forintért cserélt gazdát.
Hosszú licitharc bontakozott ki Aba-Novák Vilmos nagy méretű, Kikötő című művéért is: a képet végül jóval a 80 milliós becsértéke felett, 120 millió forintnál ütötték le. Ugyancsak jól szerepelt az árverésen a festő Nyári kocsma című alkotása, amelyet 7,5 millió forintos kikiáltási ár után végül 28 millió forintért vásárolták meg.
A tájékoztató szerint Vaszary János aprólékosan kidolgozott Pünkösdi rózsákért című virágcsendélete a 24 millió forintos kikiáltási ár csaknem háromszorosáért, 71 millió forintért kelt el és így ez a mű lett az eddigi legdrágábban elkelt Vaszary-festmény.
Berény Róbert Piros ruhás nő zöld szobában (Reggeli) című alkotása Breuer Etát, a festő feleségét, múzsáját ábrázolja. A festmény 55 millió forintért cserélt gazdát.
Mint írják, a remekművek árverésén rekordnak számító, 1,179 milliárd forintos összleütési értéket értek el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


