Az Oscar-díjas magyar filmrendezőt jutalmazták
Különdíjat kapott Szabó István Pozsonyban!
Szabó István Oscar-díjas magyar filmrendező szombaton este Pozsonyban átvette a 10. nemzetközi filmfesztivál különdíját. A kitüntetést a fesztivál rendezőbizottsága ajándékozta neki.
2008.12.05 21:10MTI"Mi, a szervezők annak mérlegelésekor, hogy kit hívjunk meg a filmhírességek közül, gyakran megfeledkezünk arról, hogy itt a szomszédságunkban egy olyan rendkívüli alkotó él, mint Szabó István, a világ filmművészetének megkerülhetetlen egyénisége, akinek varázsa ma is élő" - jelentette ki Peter Nágel, a fesztivál programigazgatója a díj átadásakor.
Ebből az alkalomból Pozsonyban levetítették a Rendezők cérnaszálon című filmet, amelyben Szabó István és neves cseh barátja Jirí Menzel bemutatják a nézőknek saját múltjukat, életüket, Budapestet és Prágát, s vallanak az Osztrák-Magyar Monarchiához fűződő viszonyukról. Az ünnepi esten Ujvári Judit, a film producere is részt vett. A jubileumi pozsonyi filmfesztiválon összesen 205 alkotást láthatnak majd az érdeklődők.
A filmvetítések mellett gazdag kísérőprogram is várja a látogatókat. A mustra alatt két, mindenki számára nyitott filmklub működik majd, számos versenyt szerveznek és az idén is megtartják a nagyon népszerű "papucs-éjszakát", amikor a látogatóknak papucsban kell részt venniük a színes rendezvényeken. Természetesen ismét több szakmai tanácskozást és fórumot is tartanak. A nemzetközi versenyszekcióban négy zsűri fogja elbírálni a filmeket.
A központi zsűri tagjai között ott lesz Pálfi György magyar rendező is. Ez a testület fog dönteni a fesztivál fődíjáról, valamint a legjobb rendezőnek, a legjobb női szerep alakításáért és a legjobb férfi szerep alakításáért kijáró díjakról is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


