Programajánló
Tizennégy bemutatót tervez a székesfehérvári Vörösmarty Színház
A 2017/18-as évadban tizennégy bemutatót tervez a székesfehérvári Vörösmarty Színház.
2017.09.06 04:27MTIA teátrum hétfői társulati évadnyitó rendezvényén Szikora János igazgató azt mondta, hogy a legfrissebb adatok szerint ismét emelkedik a bérletesek száma a korábbi évadhoz képest. Egy évvel ezelőtt 12 900, most 13 721 darabot értékesítettek, ami hatszázalékos emelkedés. A direktor szerint mindezt azt mutatja, hogy kezd "kinevelődni egy olyan rétege a közönségnek", amely táptalaja lehet a következő évtizedeknek.
Szikora János közölte, hogy 2-3 héten belül az ország nyilvánossága elé tárják a következő 5 év művészi programját, amelyet a színház teljes művészeti vezetésével együtt állít össze. Megjegyezte, hogy vannak nagy terveik, a következő esztendők igazán nagy és markáns dolgokat hoznak majd.
Az igazgató elmondta, hogy csatlakozott a társulathoz Pálya Pompónia színésznő és Kerekes Áron rendező asszisztens.
Két magyarországi bemutató, a Kafka a tengerparton és a Kartonpapa is szerepel a székesfehérvári Vörösmarty Színház 2017/18-as évadának műsorán. A nagyszínpadi bemutatók között lesz A Pál utcai fiúk, A hülyéje, az Isten pénze, a Régimódi történet és a Jóembert keresünk című darab.
A Kozák András Stúdióban a Kartonpapa mellett Fosse Halál Thébában drámatrilógiáját és Line Knutzon Közeleg az idő című komédiáját mutatják be. A Pelikán Kamaraszínházban George Büchner Leonce és Léna című művét Kozáry Ferenc Erdőmuzsika című alkotását és A kerek kő című interaktív színházi játékot is bemutatják. Emellett Kricsár Kamill színpadra viszi a Mese a látóhegyről című zenés darabját és a Ziránó Színház előadásában látható lesz a Pinokkió bábjáték.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


