Programajánló
Huszadik alkalommal rendezik meg a Szarvasi Szilvanapokat
Idén is lesz szilvapálinka-minősítés, receptverseny, kézműves sörök és borok udvara, kölyökklub, lekvárosok utcája és sütitér.
2017.09.03 05:30MTIHuszadik alkalommal rendezik meg a Szarvasi Szilvanapokat szeptember 8. és 10. között a békési városban.
Hat színpad, közel nyolcvan produkció, több mint száz vásározó és húsz vendéglátós szolgálja ki idén a fesztiválra érkező közönséget - közölték a szervezők az MTI-vel. Csasztvan András ötletgazda szerint a rendezvény mára a szarvasiak világtalálkozójává vált, és eggyé olvadt a testvérvárosi találkozókkal.
A háromnapos fesztivál hagyományosan felvonulással veszi kezdetét péntek délután. Idén is lesz szilvapálinka-minősítés, receptverseny, kézműves sörök és borok udvara, kölyökklub, lekvárosok utcája és sütitér. A kézműves foglalkozásokat a Békés Megyei Népművészeti Egyesület munkatársai segítik.
Látványkonyhás főzés is lesz, Babák Mihály polgármester elmondta, a mesterszakácsok mellett a testvérvárosok delegációi, majd a járás polgármesterei, vasárnap pedig ő maga is főzni fog olyan ételeket, amelyeknek a szilva az alapanyaga.
Hagyomány az is, hogy vasárnap délelőtt, az evangélikus ótemplomban istentiszteleten áldják meg a termést.
Esténként koncertekkel szórakoztatják a vendégeket, mások mellett fellép Gergely Róbert, a Pankastic, a Sugarloaf, Pál Dénes; a szarvasi vízi színházban pedig Fenyő Miklós, a B52 zenekar és a Piramis Évek koncertezik.
A fesztiválra kilátogatók száma az elmúlt két évtized alatt megötszöröződött, jelenleg körülbelül 14 ezer érdeklődőt vonz - mondták a szervezők.
A szarvasi szilvatermesztést az 1790-es évektől írott dokumentumok igazolják. Tessedik Sámuel evangélikus lelkész mezőgazdasági taniskolája a helyi földműves gazdák gyermekeit tanította meg többek között a gyümölcsfák telepítésére. 1790-ben kilencvenhárom gyümölcsfajtát hozatott Bécsből Szarvasra, és egy 15 holdas mintakert egyharmadában gyümölcsfákat ültetett.
Az 1890-es évektől a Körös folyó szabályozását követően a kiszárított medrek művelhető területekké váltak, így alakult ki Szarvas határában az 1100 holdnyi zártkerti rendszerű gyümölcstermesztés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


