Balesetet szenvedett a világsztár
Phil Collins kórházba került
Phil Collins kórházba került egy kisebb baleset miatt csütörtökre virradó éjszaka, a csütörtök és péntek estére tervezett londoni koncertjeit elhalasztotta és előreláthatólag novemberben pótolja őket.
2017.06.08 16:23MTIA 66 éves zenész hivatalos Facebook-oldalára felkerült bejegyzés szerint az előadó megcsúszott a szállodai szobájában az éjszaka közepén, amikor ki akart menni a mosdóba, és esés közben beütötte a fejét egy székbe.
Collinst kórházba szállították, ahol összevarrták a szeme közelében keletkezett súlyos sebet. Az előadó már jól van, de 24 órán keresztül még megfigyelés alatt tartják.
A rövid közlemény szerint a zenész elnézést kér rajongóitól, köszöni nekik az elmúlt hetet és alig várja, hogy visszatérjen a színpadra. A hétszeres Grammy-díjas zenész, énekes és dalszerző a múlt hét végén kezdte meg Londont, Párizst és Kölnt érintő visszatérő turnéját.
Csütörtökön és pénteken a londoni Royal Albert Hallban lépett volna fel. Ezeket a koncerteket november 26-án és 27-én fogja pótolni.
A Not Dead Yet Live elnevezésű turné a tervek szerint vasárnaptól folytatódik Kölnben, majd Párizsban. A zenész június 30-án visszatér a brit fővárosba, hogy színpadra lépjen a Hyde Park-i British Summer Time zenei fesztiválon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


