Programajánló
Brahms-, Ravel- és Muszorgszkij-művek a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén
Brahms, Ravel és Muszorgszkij művei szólalnak meg a Nemzeti Filharmonikusok hangversenyén Vaszilij Szinajszki vezényletével május 25-én a Müpában, 26-án pedig a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
2017.05.23 00:30MTIA közreműködő szólista Budapesten Szergej Hacsatrjan hegedűművész és Pasztircsák Polina szoprán énekművész lesz, a székesfehérvári koncerten Nyári László hegedűművész lép színpadra.
Az est programjában Brahms D-dúr Hegedűversenye, Ravel Seherezádé című dalciklusa és Muszorgszkij-Ravel Egy kiállítás képei szerepelnek - közölték a Nemzeti Filharmonikusok az MTI-vel.
Brahms egyetlen hegedűversenyét Joachim József, a 19. század egyik legnagyobb hegedűművésze számára komponálta. A mű 1878 nyarán keletkezett, ősbemutatóját 1879-ben, újév napján tartották a szerző vezényletével, Joachim szólójával Lipcsében.
Maurice Ravelt gyermekkora óta vonzotta a keleti mesék világa. A három dalból álló Seherezádé-ciklus 1903-ban született, s az F-dúr vonósnégyes viszonylagos szigorúsága után szinte lírai kompenzációnak is mondható az életműben.
A hangverseny záróműve Muszorgszkij-Ravel Egy kiállítás képei. A zeneszerzőnek Viktor Hartman építész, festő emlékére rendezett kiállítás adta az ötletet, hogy zongoraszvitet írjon a képek keltette benyomások alapján, így szvitje számára tíz Hartman-képet választott ki. Bár többen is meghangszerelték a darabot, a világot Ravel verziója hódította meg.
Az est karmestere elsősorban az orosz, német és angol repertoár interpretációiról ismert, kiváló opera hátteret tudhat magáénak, a Moszkvai Nagyszínház vezető karmestere és zeneigazgatója volt. A Berlinben rendezett Karajan Versenyen aranyérmet nyert, ezután nevezték ki a Litván Nemzeti Szimfonikus Zenekar vezető karmesterévé, majd a Moszkvai Filharmonikusok vezető karmestere és zeneigazgatója lett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


