Programajánló
Első alkalommal rendeznek Dunamenti Halfesztivált Mohácson
Első alkalommal rendezi meg július 22-én a Dunamenti Halfesztivált Mohácson a baranyai város német nemzetiségi önkormányzata, amelyre a Duna Győrtől Újvidékig tartó szakaszáról várnak halfőző mestereket, valamint szabadidős halászléfőző csapatokat.
2017.05.20 20:30MTIA gasztrofesztivál célja, hogy bemutassa az összes Duna-menti halászlé-változatot, köztük természetesen a mohácsit - mondta el az MTI érdeklődésére Illés Richárd német nemzetiségi önkormányzati képviselő, az esemény egyik főszervezője, aki leszögezte: rendezvényük nem kíván konkurálni a Bajai Halfőző Fesztivállal.
Az eseményen egy időben kóstolható végig a teljes, "dunai módszerrel készült", a ma dunai halászlének nevezett, paprikás hallevet, hallevest jelentő szortiment - hívta fel a figyelmet.
Illés Richárd beszámolt róla, hogy legalább húsz halfőző mestert várnak rendezvényre a többi között Komáromból, Kalocsa környékéről, illetve a horvátországi Kopácsról, Kiskőszegről és a szerbiai Bezdánból, továbbá Apatinból is.
A fesztivál ideje alatt a közönség is elkészítheti és el is fogyaszthatja kedvenc halászlevét, így várják a baráti társaságokból álló főzőcsapatok jelentkezését.
Illés Richárd becslése szerint ez utóbbi programelem keretében mintegy kétezer ember fog főzni a Duna-parti városban, ahol rajtuk kívül még ötezer látogató részvételére is számítanak a szervezők. A résztvevők a halfőző mesterek főztjéből kaphatnak kóstolót "a készlet erejéig"; a fesztivál ideje alatt pedig végig árusítanak majd mohácsi halászlevet - tette hozzá. A programelem védnöke Benke László többszörös világbajnok mesterszakács.
A közönség szórakoztatásáról - mások mellett - német nemzetiségi zenekarok és tánccsoportok, helyi együttesek, illetve Badár Sándor humorista és Vastag Csaba gondoskodik majd. A programokat hajnalig tartó utcabál zárja.
A kezdeményezés ötletére térve Illés Richárd felelevenítette: egyfelől Mohácson a halfőzésnek régre visszanyúló hagyományai vannak, másrészről kutatásaik szerint a Tolnától Apatinig terjedő Duna-szakaszon korábban a halászatot megélhetésszerűen űzők nagy része sváb származású volt.
További részletekről a dunamentihalfesztival.hu oldalon lehet tájékozódni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


