Programajánló
Rockoratórikus passió készült Händel művéből
Rockoratórikus passió készült Händel Messiás című művéből Várkonyi Mátyás Erkel Ferenc-díjas zeneszerző hangszerelésében és rendezésében, a Messiás.ma című darabot április 25-én láthatja a közönség a Müpában.
2017.04.01 23:27MTIAz oratórium, a passiójáték mint színpadi történés, valamint a rock és a barokk zene összegyúrásáról, együttlétezéséről van szó a színpadi hatás elérése érdekében - mondta el Várkonyi Mátyás, a produkció megálmodója, rendezője, hangszerelője, dramaturgja és karmestere, a Rock Színház egykori alapítója és igazgatója az MTI-nek.
A barokk hangzást a Liszt Ferenc Kamarazenekar és az Új Liszt Ferenc Kamarakórus képviseli, míg az oratórium klasszikus vonulatát a négy vezető szólista, Rácz Rita (szoprán), Balogh Eszter (alt), Csengeri Attila (tenor) és Gábor Géza (basszus) reprezentálja.
"Teljesen megmarad a hangzás, amit az eredeti mű ad, csak meg lesz fűszerezve néhány más alkotóelemmel" - hangsúlyozta Várkonyi Mátyás, hozzátéve: az előadásban többek között elektromos dob, elektromos fúvós, szaxofon és szintetizátor is szerepel, továbbá hangfájlokat is belecsempészett.
Elképzelése szerint a mű egy színpadi zene, amit elő lehet adni úgy, hogy közben történnek a dolgok, s ezeket támasztja alá, erősíti a muzsika. Minden egy térben történik, hiszen a színészek, énekesek és táncosok is ugyanazon a színpadon vannak, mint a főszereplő zenekar és kórus - mutatott rá.
A darab közreműködői között lesz Horváth Charlie és Karácsony János - James, Malek Andrea, Csuha Lajos, Földes Tamás, Makrai Pál és Szemenyei János. A Rock Theater Band közreműködésével olyan hangszerek, hangzások és elektronikus effektek is kerülnek a műbe, amelyekkel izgalmas crossoverszerű zenei világ jön létre. A koreográfiát Fodor Zoltán készíti, az előadást mozgással és tánccal az Inversedance - Fodor Zoltán Társulat tölti meg, gyermekszereplőként Kaszás Dániel is közreműködik. A produkció jelmeztervezője Horváth Kata.
Händel Messiása a legnépszerűbb barokk oratórium, s a reformáció 500. évfordulója alkalmából megrendezett emlékév alkalmat ad arra, hogy "átmozgassuk" - fogalmazott Várkonyi Mátyás, kiemelve: a műben kifejezetten érték a barokk, amitől nem fog elszakadni, viszont dramaturgiailag átrendezi, a mába helyezi a művet.
Ha az ember szétszedi és jobban belelát a műbe, akkor kiderül, hogy különálló dalokból áll, amelyek önállóan is megállják a helyüket. Mindez megfelel a mai világ komponálási technikájának - hangsúlyozta.
Felidézte egy barokk alkotó gondolatait, amely szerint ha nem változtatunk, nem veszünk át egymástól dolgokat és nem dolgozunk rajta saját korunknak megfelelően, akkor a zene nem fejlődik.
A Messiás.ma című átdolgozás hagyományos és mai, elektronikus hangszerekkel kombinált rockoratorikus passió, amelyben a bibliai szöveg új, magyar fordításban hangzik el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06