Színház
Nem kapott többséget Jordán Tamás igazgatói kinevezése a szombathelyi közgyűlésben
Nem kapott többséget Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész, a Weöres Sándor Színház jelenlegi igazgatójának kinevezése a csütörtökön a szombathelyi közgyűlésben, ezért harminc napon belül új pályázatot írnak ki a teátrum ügyvezetői állására.
2017.03.02 23:30MTIPuskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester eredeti előterjesztésében azt javasolta, hogy a pályázati eljárás során kialakult visszás helyzet miatt nyilvánítsák eredménytelennek a tavaly decemberben kiírt pályázatot, de ez sem kapott többséget az ellenzék által javasolt név szerinti szavazáson: 10:10-es szavazategyenlőség alakult ki a 21 tagú testületben, mivel egy képviselő nem szavazott, így került sor végül a szervezeti és működési szabályzat szerint a kinevezésről szóló döntésre, ami elegendő támogatás hiányában ugyancsak meghiúsult.
A közgyűlés ülése közben a szombathelyi városháza előtt több száz ember tartott szimpátia tüntetést Jordán Tamás mellett, igazgatói kinevezését követelve.
Az állásra a teátrum jelenlegi igazgatója mellett Dér András filmrendező pályázott, aki február 21-én visszavonta pályázatát, mert annak anyaga "kiszivárgott", ezért, mint közleményében tudatta, "a kialakult botrányos körülmények nem teszik lehetővé, hogy az abban foglalt szakmai és művészeti célokat megvalósuljanak".
Jordán Tamás előzőleg már nyilvánosságra hozta saját pályázatát, amellyel harmadjára is indulni kívánt az általa alapított és igazgatott színház vezetéséért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06