Szovjetunióba hurcoltak emlékéve
Bélyeg a Gulág áldozatainak tiszteletére
Alkalmi bélyeg kibocsátásával emlékezik meg a Gulág-Gupvi áldozatairól a Magyar Posta.
2017.02.07 02:30MTIA politikai foglyokat őrző Gulág szimbolikus név, hiszen a szovjet kényszermunkára hurcoltak különböző típusú munkatáborokba kerültek - emlékeztetett az alkalmi bélyeg hétfői ünnepélyes bemutatásán Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Mint elmondta, az általa vezetett Gulág Emlékbizottság arra a sok százezer magyarra - köztük sok svábra és zsidóra - kíván emlékezni, akiket a különböző típusú szovjet lágerekbe hurcoltak.
A magyar kormány a 2015-öt és 2016-ot a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéveivé nyilvánította, majd az emlékbizottság ezt 2017. február 25-ig, Kovács Béla kisgazda politikus elhurcolásának 70. évfordulójáig meghosszabbította.
"Az emlékév véget ér, de az emlékezés nem marad abba. Ez az emlékezés megadta a figyelmet és tiszteletet azoknak a honfitársainknak, akik áldozatai lettek a kommunista elnyomó rendszernek, de azoknak is, akik helytállásukkal hőssé váltak" - emelte ki Balog Zoltán.
Az emlékezésnek több módja is van, fontos például, hogy a fogyatkozó számú tanúk emlékezzenek - jegyezte meg a miniszter.
Mint hozzátette, emléket lehet állítani hatalmas emlékművekkel is, jelenleg például a ferencvárosi pályaudvarnál készül egy Malenkij robot emlékmű.
Az emlékezésben fontos szerepet tölthet be a posta, mert a bélyegkibocsátás is egyfajta emlékezés, egyfajta "emlékmű-állítás" - hangsúlyozta a miniszter.
Illés Zoltán, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette, az ifj. Szunyoghy András tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában, 200 ezer példányban készült, fogságba esett és szabaduló madarakat együtt ábrázoló bélyeg február 1-jétől kapható.
Balog Zoltán újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az emlékbizottság a szovjet megszállás áldozatainak emlékét is ápolni kívánja.
Szóba került, hogy a Szabadság téren állítsanak a tiszteletükre emlékművet, ezt a kérdést társadalmi vitára is bocsátották - idézte fel Balog Zoltán, hozzátéve: a javaslatot támogatja az emlékbizottság is.
A Tanítanék mozgalom vasárnapi budapesti tüntetésével kapcsolatos kérdésre a miniszter közölte: szimbolikus politizálás folyik az ügyben, és ennek "nagyon kevés köze van ahhoz", hogyan lehetne jobbá tenni a magyar köznevelést, amelynek jobbá tételén egyébként a kormány keményen dolgozik.
MTI/Máthé Zoltán
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


