Gyász
Meghalt Kékes Zoltán, a Hungária és a Dolly Roll legendás gitárosa
Elhunyt Kékes Zoltán, a Hungária együttes egykori gitárosa, a Dolly Roll vezetője és menedzsere. A zenészt 67 évesen érte a halál pénteken.
2017.01.20 15:04MTI
Fotó: MTI
"Több mint tíz éven át zenéltünk együtt, rengeteg közös emlék kötött össze minket. Bár az elmúlt években ritkán találkoztunk, leginkább akkor, amikor a Dolly Rollnak és a Nova Kultúr Zenekarnak közös fellépése volt. Nagyon közel állt hozzám, mintha egy családtagot veszítettem volna el" - mondta a hírt megerősítő Novai Gábor az MTI-nek.
A Nova Kultúr Zenekar basszusgitárosa 1979-től 1991-ig két rendkívül sikeres zenekarban játszott együtt Kékes Zoltánnal: előbb a Hungáriában, aztán a Dolly Rollban, és 1995-ben mindketten részesei voltak a Hungária alkalmi felélesztésének.
Kitért arra, hogy számos dalban dolgoztak együtt Kékes Zolival, elképesztően sok közös fellépésük és lemezfelvételük volt. "Először 1968-ban találkoztunk, egyidősek voltunk, akkor ő még a Geminiben játszott, és írtam egy dalt annak a zenekarnak. Később sokszor előfordult, hogy zenei ötleteit végül én öntöttem végleges formába, ezek közé tartozott az Eszelős szerelem a Hungáriában".
Kékes Zoltán 1949-ben született Budapesten, nyolcévesen kezdett zongorázni. Felsőfokú tanulmányait 1968 és 1973 között a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán végezte, ahol üzemmérnöki diplomát szerzett. Első zenekara a Sinus együttes volt, amelyet az iskolatársaival alapított. 1962-től 1964-ig a Zenit együttesben, 1964-1965 között a Teenagerben játszott, majd 1965-től három éven át újra a Zenit tagja volt. 1968 és 1972 között a Gemini gitárosaként zenélt, 1972-ben rövid időt töltött a Ferm együttesben.
1973-tól tíz éven át a Hungáriában játszott, az 1995-ös alkalmi visszatéréssel együtt hat stúdióalbumon szerepelt a zenekarral (Beatles láz, Rock and Roll Party, Hotel Menthol, Aréna, Finálé?, Ébredj fel Rockandrollia). 1983-tól napjainkig gitárosa, vezetője, egyben menedzsere volt a Dolly Rollnak, amellyel több mint harminc lemezt készített. Olyan népszerű dalok zenéjének társszerzője volt, mint a Vakációóó, az Arrivederci Amore, a Modern románc, az Eldoradoll vagy a Játék az élet.
1989-ben EMeRTon-díjat, 1996-ban Huszka Jenő-díjat, 1996-ban ORI Nívódíjat kapott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


