Programajánló
Több mint 3 millió látogatót fogadott a madridi Prado múzeum 2016-ban
A növekedés elsősorban a Hieronymus Bosch életművéből rendezett kiállításnak köszönhető, amely a múzeum történetének eddigi legsikeresebb tárlata lett, csaknem 590 ezren látták.
2017.01.04 04:30MTITöbb mint 3 millió látogatót fogadott a világ legnagyobb és legfontosabb múzeumai közé tartozó madridi Prado 2016-ban, teljesítve ezzel tavalyi célkitűzését - közölte kedden az intézmény internetes oldalán.
A tájékoztatás szerint több mint 33 ezerrel haladták meg a tervezett 3 milliós célt, ami azt is jelenti, hogy 12,5 százalékkal többen voltak kíváncsiak a múzeum állandó és időszaki kiállításaira, mint 2015-ben.
A növekedés elsősorban a Hieronymus Bosch életművéből rendezett kiállításnak köszönhető, amely a múzeum történetének eddigi legsikeresebb tárlata lett, csaknem 590 ezren látták.
A Prado különböző kiállításaira az elmúlt évben 20,5 millió euró értékben adtak el belépőjegyeket, ami 25 százalékkal több mint 2015-ben - közölte az intézmény, amely a spanyol múzeumok közül a legtöbb látogatót fogadta az elmúlt évben.
A második leglátogatottabb spanyol képtár 2016-ban a bilbaói Guggenheim múzeum volt, ahol 1,16 millióan jártak. Az Andy Warhol műveiből összeállított, Árnyékok című kiállítást több mint 800 ezren nézték meg.
Egymillió hatvanezer látogatójával a madridi Thyssen-Bornemisza Múzeum a harmadik helyen zárta az évet a spanyol múzeumok között.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


