Zene
Ünnep címmel karácsonyi lemezt készített a Budapest Bár
Ünnep címmel megjelent a Budapest Bár új albuma. A karácsonyi hangulathoz illő lemezen kilenc - részben magyar, részben angol nyelvű - feldolgozást és négy új, a produkció tagjai által írt szám szerepel.
2016.11.20 20:30MTIAz album dalait élőben december 12-én a MOM Kulturális Központban (MOMkult) hallhatja először a közönség. Ezen a koncerten a Budapest Bár valamennyi énekese és zenésze fellép - tájékoztatták a szervezők az MTI-vel.
"Olyan anyagot szerettem volna készíteni, ami ünnepi hangulatú, de bármikor szívesen hallgatja az ember, nem csak karácsonykor" - idézte a közlemény Farkas Róbertet, a csapat vezetőjét.
A lemezen a Budapest Bár zenekar (Farkas Róbert - hegedű, brácsa, gitár, ukulele; Farkas Mihály - cimbalom; Farkas Richárd - nagybőgő; Ökrös Károly - harmonika, zongora; és Kisvári Ferenc - dob, ütőhangszerek), valamint a produkció énekesei (Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Mező Misi, Lovasi András, Németh Juci, Rutkai Bori és Szűcs Krisztián) mellett egy szám erejéig Szalóki Ági is szerepel, utóbbi a Budapest Bár indulásakor, az első lemezen énekelt a produkcióban.
Az új számok szerzői között volt Ferenczi György, Kiss Tibor, Rutkai Bori és Farkas Mihály. A lemezre felkerült John Lennon és Yoko Ono emblematikus száma, a Happy Xmas (War is Over) Keleti András fordításában, Eljött az ünnep címmel, a zenekar valamennyi zenészének és énekesének közös előadásában.
A december 12-i karácsonyi koncertre megvásárolt minden jegyek nettó árából ezer forintot a csepeli Majd megnövök óvodának adományoznak. A Budapest Bár decemberben még három koncertet ad a MOMkultban, teljesen más programmal: december 5-én Klezmer és pesti dalok című műsorukat mutatják be, december 31-én pedig két szilveszteri koncertre invitálják a közönséget.
Az elmúlt tíz évben a hazai zenei élet egyik legsikeresebb és legnépszerűbb formációjává vált Budapest Bár 2007 nyarán egy VIII. kerületi bérház 3. emeleti lakásában alakult, a korábban a Kistehén Tánczenekarból és a Romano Dromból ismert Farkas Róbert hegedűs kezdeményezésére. A zenész magyar alternatív zenekarok énekeseit hívta el, akiket arra kért, hogy a század első évtizedeiben kávéházakban, bárokban, elegáns mulatókban és régi filmekben elhangzott slágereket énekeljék el cigányzenészekből álló zenekara kíséretével.
A produkció több tízezer eladott lemezen, mintegy száz színházi előadáson, országos és külföldi koncertturnékon van túl.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


