Zene
Fölszállott a páva - Ismét hat produkció jutott a középdöntőbe
Újabb hat produkció jutott a középdöntőbe a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor második elődöntőjéből, amelyet pénteken élőben közvetített a Duna televízió.
2016.11.18 21:54MTIA Timár Böske, Sebestyén Márta, Agócs Gergely, Kocsis Enikő, Berecz István és Sebő Ferenc alkotta zsűri az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriából a moldvai Trunkból érkezett Gyúr Gabriellát a maximális 60 ponttal juttatta a középdöntőbe.
Táncos szólisták és táncos párok kategóriában az ágfalvai Bognár Adrián jutott tovább, aki szatmári pásztorbotolót mutatott be és a zsűri valamennyi tagjától 10-10 pontot kapott.
Hangszeres szólisták és zenekarok kategóriában a Pusztináról érkezett Bálint Róbert (furulya) és a jászfényszarui Horváth Áron (cimbalom) egyaránt a maximális 60 ponttal jutott a döntőbe.
A táncegyüttesek kategóriában a jászberényi Jászság Gyermek Néptáncegyüttes is 60 pontot kapott a zsűritől és ezzel a középdöntőbe került.
A zsűri szabadkártyával juttatta a középdöntőbe a szécsényi Poór Mária és Szuszai Hunor Sándor kettőst, ők Ipoly-menti táncokat mutattak be.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a négy elődöntőt két középdöntő követi, a kategóriák győzteseit pedig a december 16-i döntőben választják ki.
A 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok; valamint a néptáncegyüttesek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:11 Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé
- 16:10 KIM: a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06