Irodalom
Dolores Redondo bűnügyi regénye nyerte a spanyol Planeta-díjat
A regényt, amelynek cselekménye egy híres író közlekedési balesetnek tűnő halála körül bonyolódik, a zsűri méltatásában Agatha Christie krimijeihez hasonlította.
2016.10.16 22:30MTIMindezt neked adom című bűnügyi regényéért Dolores Redondo spanyol írónő nyerte el idén a Planeta-díjat, amely a legnagyobb pénzjutalommal, 601 ezer euróval (183 millió forint) járó spanyol nyelvű irodalmi elismerés - derült ki a vasárnap hajnalig tartó díjkiosztó gálán Barcelonában.
A díjazott alkotást 552 pályamű közül választották ki, rekordszámú jelentkező közül. A regényt, amelynek cselekménye egy híres író közlekedési balesetnek tűnő halála körül bonyolódik, a zsűri méltatásában Agatha Christie krimijeihez hasonlította.
A Planeta-díj érdekessége, hogy az írók álnéven és álcímen küldik be munkáikat. Dolores Redondo regényét Jim Hawkins álnéven, Thébai nap címen nyújtotta be a pályázatra.
A 47 éves Dolores Redondo legjelentősebb műve a Baztán trilógia, amelyet az elmúlt évek legfontosabb spanyol irodalmi alkotásai között tartanak számon. A világon 33 kiadó jelentette meg, és filmes feldolgozás is készült belőle.
A díjat a Planeta Kiadó alapította 1952-ben, világviszonylatban a második legnagyobb pénzjutalommal járó irodalmi elismerés a Nobel-díj után.
A díjkiosztó gála minden évben az egyik legjelentősebb társasági eseménynek számít Spanyolországban, amelyen az irodalom képviselőin kívül a legismertebb művészek, politikusok, gazdasági vezetők is megjelennek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


