Filmajánló
Clint Eastwood rendezi a Szomáliában elrabolt segélymunkásnő történetét
Clint Eastwood rendezi azt a filmet, amely a Szomáliában öt éve elrabolt segélymunkásnő, Jessica Buchanan történetéből készül.
2016.10.13 04:30MTIBuchanan és férje Impossible Odds címmel Anthony Flacco író közreműködésével publikálta memoárjait, amelynek megfilmesítési jogát a Warner Bros. szerezte meg. A forgatókönyvet Brian Helgeland írta, Flacco és Sharlene Martin pedig a film társproducerei lesznek - közölte a The Wrap filmes portál.
Buchanan 2011 októberében Szomáliában dolgozott, amikor egy kollégájával együtt fegyveresek elrabolták és 93 napig tartották fogva. Egy különleges katonai egység szabadította ki őket, megölve minden fegyveres őrzőjüket.
Eastwood már számos megtörtént eset hőséről forgatott filmet. Az Amerikai mesterlövész című munkája, az amerikai hadsereg leghalálosabb mesterlövészéről, Chris Kyle-ról világszerte 547 millió dolláros jegyeladást ért el, és 2014-ben az lett a legnagyobb bevételű film Észak-Amerikában.
A rendező legutóbbi, Sully című filmje, amely a Hudson folyón kényszerleszállást végrehajtó pilótáról, Chesley Sullenbergerről készült Tom Hanks főszereplésével, szintén kasszasikernek ígérkezik. Hanks az alakításáért már elnyerte a Hollywoodi Filmdíjat, amelyet november 6-án adnak át Los Angelesben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


