Programajánló
Csütörtöktől vetítik Gigor Attila Kút című új filmjét a mozikban
Csütörtökön kerül a mozikba Gigor Attila Kút című új filmje, amely egy apa és rég nem látott fia kapcsolatáról, az emberi játszmákról és érzelmekről szól.
2016.09.22 06:30MTIA nyomozó című film rendezője hét év után készített újra nagyjátékfilmet, azóta többek között a nagysikerű Terápia című tévésorozaton dolgozott rendezőként és forgatókönyvíróként.
A Kút az osztrák határ közelében egy kis benzinkúton játszódik, amelynek tizenöt kilométeres körzetében nincs lakott település, és áthaladó forgalom is alig van. A hely a történet szerint egy budapesti vállalkozóé, aki lányok svájci futtatásából él.
A Kovács Zsolt által megformált alkoholista apához, aki hosszú ideje dolgozik a benzinkúton, és különféle zűrös ügyekből igyekszik egy kis mellékes pénzt keresni, egyszercsak bekopogtat harminc éve nem látott fia, akit Jankovics Péter alakít. A történetbe bekapcsolódik egy szerelmi szál is, amely a fiú és a kútra megérkező prostituáltak egyike, a Kurta Niké által játszott lány között szövődik.
Gigor Attila rendező és forgatókönyvíró korábban az MTI-nek elmondta, hogy a forgatókönyv második változatának elkészítésekor döntött úgy, hogy egyetlen helyszínen veszi fel a három nap alatt játszódó történetet, mert nagyon megtetszett neki ez a kompakt, "már-már arisztotelészi forma".
A filmben feltűnik mások mellett Tzafetás Roland, Horváth Csaba, Trokán Nóra, Irma Milovic, Pokorny Lia, László Zsolt, Pusztai Ferenc és Udvaros Dorottya is. A film operatőre Herbai Máté, látványtervezője az 1 című film rendezője, Pater Sparrow, vágója Kiss Wanda, producere a KMH Filmet vezető Pusztai Ferenc.
A Kút a Magyar Nemzeti Filmalap 314,6 millió forintos gyártási támogatásával valósult meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:20 Ezt a gyönyörű lányt vitte sírba a magyar testépítő és MMA-harcos 259 km/órás sebességgel
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06