Diákok a szekszárdi Német Színház színpadán
1000 az egyhez - a darab apropóját az utcai zavargások adják
A 2006 őszén történt utcai zavargások adják a témáját Kispál István 1000 az egyhez című darabjának, amelyet szombaton diákok visznek színre a szekszárdi Német Színházban.
2008.11.13 17:45MTIMint azt a szerző, egyben a darab rendezője az MTI-nek elmondta, a történet főszereplője két fiatal, Pali és Péter, akik ellentétes oldalon álltak.
Egyikük a zavargásokban megsérül, és tolószékbe kényszerül.
Gyermekkori barátja rendőrtiszti főiskolásként a barikád másik oldalán volt; a darab arról szól, hogy ebben a szituációban hogyan marad meg barátságuk, hogyan küzd egy gyógytornász lány és az édesanya a fiú felépüléséért.
A cím arra utal, hogy ezer az egyhez az esélye annak, hogy egy gumilövedék komoly sérülést okozzon. Bár megtörtént eset nincs a darab mögött, számos elemében a valóságot idézi fel - tette hozzá Kispál István.
"Nem a történelmi szituáció érdekelt, hanem az, hogy hogyan válik felnőtté két olyan fiatal, akik korábban csak falkaszellemben csapódtak kisebb-nagyobb közösségekhez" - mondta a szekszárdi tanár, költő.
A darabban a szekszárdi I. Béla Gimnázium diákjai játszanak. Az előadáson blues-ritmusban visszatérően megszólal Bródy János Ha én rózsa volnék című dala, amelynek átértelmezése a szerző szerint arra utal, hogy a 70-es években egy cél volt, az ellenállás, most pedig több cél van, amelyek között sokszor nehéz eligazodni.
Az egyfelvonásos drámát először pénteken, szakmai közönség előtt mutatják be, szombaton láthatja a nagyközönség, a hétfői, harmadik előadást pedig elsősorban diákoknak szánja a Német Színház.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


