94 éves volt
Elhunyt Toots Thielemans legendás belga szájharmonikás
A "harmonika királyát" lakóhelyén, a vallóniai La Hulpe településen fogják eltemetni.
2016.08.22 12:17MTIÉletének 94. évében hétfő reggel elhunyt Toots Thielemans legendás belga szájharmonikás - jelentette be Veerle Van de Poel, a zenész menedzsere.
Az ügynök tájékoztatása szerint ügyfelét álmában érte a halál.
Thielemanst már egy hónapja kórházban ápolták egy baleset miatt, amelyben eltörte a vállát. A dzsesszmuzsikust meg kellett műteni, állapota azonban jelentősen romlott az operáció után.
A "harmonika királyát" lakóhelyén, a vallóniai La Hulpe településen fogják eltemetni.
A halálhír bejelentését követően számos magas rangú belga politikus kifejezte együttérzését.
"Elveszítettünk egy hatalmas zenészt, egy melegszívű embert. Részvétem Toots Thielemans családjának és barátainak" - írta Charles Michel belga kormányfő a Twitteren.
Elio Di Rupo volt belga miniszterelnök szerint Toots Thielemans volt a "világ egyik legnagyszerűbb harmonikása, kivételes személyiség volt zeneileg és emberileg egyaránt".
A zenész két évvel ezelőtt jelentette be visszavonulását, miután egészségi problémák miatt három hónapon belül két koncertjét is lemondani kényszerült.
A jellegzetes szarukeretes szemüveget viselő művész tette szalonképessé a szájharmonikát a dzsesszzenében. Sokáig Amerikában élt, ahol olyan nagy sztárokkal lépett fel, mint Benny Goodman, Ella Fitzgerald, Bill Evans és Quincy Jones.
Szájharmonikájának hangja feltűnt olyan hollywoodi klasszikusokban, mint az Éjféli cowboy vagy A Paradicsom... (Jean de Florette) című 1986-os francia-svájci olasz filmdráma.
Legnagyobb sikere a Bluesette című mű, amelyet 1962-ben szerzett, de az évek során újból és újból átírt.
A brüsszeli születésű Thielemanst II. Albert király 2001-ben nemesi rangra emelte, a zenész a bárói cím viselésére volt jogosult.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:16 Átadták az állami zenei ösztöndíjakat
- 6:16 Argentin elnök: elfogadom, hogy a Falkland-szigetek jelenleg brit fennhatóság alatt állnak
- 5:15 Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök
- 23:30 Embereket temetett maga alá a beomló épület
- 22:30 Ezután sem kell jelenteniük a papoknak a gyónás során lebukó pedofilokat - videó
- 21:30 Elképesztő, milyen büntetést kapott a KRÉTA rendszert 15 évesen meghekkelő fiú - erre senki sem számított
- 21:06 A fejét követelik Szalántán az életben maradt ámokfutó audisnak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06