Programajánló
Több mint nyolcezer fontért árulnak jegyeket a Harry Potter-színdarabra Londonban
A Harry Potter és az elátkozott gyermek iránti hihetetlen érdeklődés miatt újabb 250 ezer jegyet hoztak forgalomba, de az összes elkelt egyetlen nap alatt.
2016.08.16 01:30MTIA rajongók mindent felülmúló érdeklődését kihasználva üzérek több mint nyolcezer fontért árulnak eredetileg legfeljebb 140 fontos (50 ezer forintos) jegyeket a Harry Potter and the Cursed Child (Harry Potter és az elátkozott gyermek) című darabra Londonban.
A West Enden, a Palace Színházban június óta futó előadás már így is jegybevételi rekordot hozott, a rajongók órákig állnak sorba, hogy jegyhez jussanak. Az interneten másodkézből is árusítanak azonban belépőket, március 3-ra például 8300 fontért (hárommillió forintért). Április 8-ra némileg olcsóbban, ötezer fontért (1,8 millió forintért) is lehet jegyet szerezni.
A darab producerei azonban vasárnap figyelmeztették az érdeklődőket, hogy a jegyszedők megtagadhatják tőlük a belépést, ha bizonyítva látják, hogy a jegyek üzérektől származnak. Az udvarias visszautasítás mellé levelet is kapnak, amellyel aztán reklamálhatnak az üzérkedő honlapoknál.
A Harry Potter és az elátkozott gyermek iránti hihetetlen érdeklődés miatt újabb 250 ezer jegyet hoztak forgalomba, de az összes elkelt egyetlen nap alatt. A darab 2017 decemberéig lesz a londoni színház repertoárján, de a producerek sűríteni akarják az előadásokat, hogy minél több néző láthassa a történetet.
A J.K. Rowling Harry Potter-sorozatának főhőseiről szóló darab a regényfolyam hetedik, befejező története után 19 évvel játszódik. A drámában Harry Potter már felnőtt férfi, három iskolás gyerek apja, a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozik, Hermione Granger pedig Ron Weasley felesége. A színházi mű Harry Potter történetének eddig kevésbé ismert részeiről, a fiú meggyilkolt szüleinek életéről is mesél.
Rowling először 2013 decemberében beszélt a darabról, miután elmondása szerint számtalanszor megkérték arra, hogy alakítsa át színpadi művé a regényeke. A két hete könyv formájában is megjelent darab megírásában Jack Thorne író és John Tiffany rendező is részt vett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


