Programajánló
Kétnaposra bővül a DreherFeszt
Kétnaposra bővül az idén a DreherFeszt, amely a kőbányai sörgyár patinás épületei között nagyobb alapterületen, két színpaddal és többféle programmal várja augusztus 26-án és 27-én a jó zenét és a sörkülönlegességeket szerető közönséget.
2016.07.23 23:30MTIA nyár utolsó hétvégéjén tartott "underground" sörfesztivál fellépői között lesz a Péterfy Bori & Love Band, a Vad Fruttik, Zagar, az Ivan & The Parazol, a Margaret Island, az Akkezdet Phiai és a The Biebers. Fellép a SuperStereo is, amelynek KRSA-val közös Fedezd fel! című nyári slágerét a DreherFeszt hivatalos dalának választották - olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
A fesztiválon a Rocklap mellett a Komlóterasz, az Üstökös és a Múzeum söröző is várja a vendégeket, akik megkóstolhatják az idei sörkülönlegességeket. A 2016-os innovációkban is kiemelkedő szerep jut az elmúlt évek sikertechnológiájának, a hidegkomlózásnak, valamint idén ugyancsak előtérbe kerül a legfrissebb, még pasztörizálatlan Dreher Tanksör. A sörfőzés kulisszatitkaiba többek között a Főzőház és erjesztő látogatás során lehet majd bepillantani.
A kőbányai Dreher Sörgyárat egyszer egy évben, kizárólag ennek az eseménynek a kedvéért nyitják meg a nagyközönség előtt. A rendezvény ideje alatt 30 percenként ingyenes buszjáratok közlekednek az Örs vezér tere és a fesztivál között. A belépőjegy korsó sörre beváltható kupont is tartalmaz. Az eseményről további információ a www.dreherfeszt.hu oldalon található.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


