Mjuzik
Elindult a Veszprémi Utcazene Fesztivál
Szombatig tart az OTP Bank Utcazene Fesztivál (VUF), amelyen hazai és külföldi zenészek tucatjai lépnek fel különböző színpadokon.
2016.07.21 00:30MTIA belváros ezekben a napokban igazi fesztiválhelyszínné alakul, az érdeklődők kora délutántól egészen késő estig hallgathatják a legkülönfélébb zenei stílusokat és produkciókat - közölték a szervezők az MTI-vel.
A négy napon át több mint tíz helyszínen csaknem kétszáz koncert lesz. Húsz kiválasztott zenész és előadó verseng az egymillió forint összértékű fődíjért, amit a szakma és a közönség külön-külön ítél oda a versengő fellépőknek. Az OTP Bank Facebook oldalán kiírt közönségszavazásban a legtöbb szavazatot elnyerő produkció részesül a közönségdíjban, a szakmai zsűri szintén 500 ezer forint összegű díjjal jutalmazza az általa kiválasztott utcazenészt vagy csapatot.
A nemzetközi mezőnyben mások mellett brit, német, holland, finn, belga, olasz, cseh, lengyel, dán és francia előadó található. A fellépők között lesz a német Musik for the Kitchen, a finn Steve 'n' Seagulls, az egyaránt berlini Riders Connection és Trouble Notes, a Brüsszelből érkező Tram33 és Jaune Toujours, a francia Anastasia, a lengyel Krakow Street Band, a brit Midnight Barbers, a londoni Urban Voodoo Machine, a holland és finn gyökerű Town of Saints, a milánói Mr Alboh, a francia Summer Rebellion, a cseh Mydy Rabycad, valamint az az olasz Syndrome.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06