Bach330
Utcazenéléssel ünneplik Bach születésnapját Budapest belvárosában
Utcazenéléssel ünneplik Johann Sebastian Bach születésének 330. évfordulóját szombaton Budapest belvárosában a Bach in the Subways (Bach az aluljárókban) nevű mozgalomhoz csatlakozva.
2015.03.18 02:30MTIA német mester zenéje 10 és 18 óra között 5 helyszínen csendül fel a Magyar Rádió és a Doktoranduszok Országos Szövetsége kezdeményezésére, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) együttműködésével.
A Fővám téri Vásárcsarnokban Fülei Balázs, Simon Norbert, Fieszl Mátyás, Sándor László, Lakatos György és tanítványai, Demeniv Mihály és a Lutheránia Énekkar, míg a Deák téren a Budapesti Énekes Iskola, Rákász Gergely, a Járdányi Pál Zeneiskola és a Fischer Annie Zeneiskola együttesei, Lukácsházi Győző, a Madách Gimnázium Énekkara, a Magyar Tubaegyüttes, a Simplicissimus és a Lutheránia Énekkar zenél.
A Kálvin téri aluljáróban Pétery Dóra, Szászvárosi Sándor, az Ádám Jenő Zeneiskola együttese, a Musica Florens, Sándor László, Zétényi Tamás, Rákóczy Anna, Ittzés Gergely, Bársony Péter, Rohmann Ditta, Baksai Réka és Puszta Betty, az Astorián Rohmann Ditta, Gallai Judit, Lakatos György, Vázsonyi János, Mihály Gyula, Szatzker Zsanett, Nagy Judit és Bábel Klára muzsikál az érdeklődők örömére.
A napot közös koráléneklés zárja 17.30-kor a Szent István-bazilika előtt, a Szent István téren Kamp Salamon vezetésével. Ide a fellépő művészek mellett mindazokat várják, akik szívesen részt vesznek egy örömzenélésben - olvasható a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. és az MTVA közleményében.
A Bartók Rádió műsora, a Muzsikáló délután különkiadása élő kapcsolásokkal jelentkezik a helyszínekről, és a közrádió többi csatornája is követi az eseményeket.
A Magyar Rádió és a Doktoranduszok Országos Szövetsége a bach@radio.hu címre várja azokat a fotókat és videókat, amelyeket a közönség az egyes produkciókról készít. A beérkezett felvételekből közösségi videoklipek készülnek, amelyek megtekinthetők lesznek az esemény webfelületein.
Idén 39 ország 129 városában emlékeznek Bachra aluljárókban és köztereken való utcazenéléssel, nyitott koncerttermekben és nyitott templomokban felcsendülő muzsikával. A Bach in the Subways (Bach az aluljárókban) nevű mozgalmat (bachinthesubways.com) 5 évvel ezelőtt egy New York-i csellista, Dale Henderson indította el azzal, hogy a komponista születésnapját egy szál csellóval egy forgalmas vasúti peronon muzsikálva ünnepelte meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06