Programajánló
Konferenciát és kiállítást rendeznek a szegedi hadifogolytáborról
A hadifogolytábornak még nincs emlékhelye Szegeden.
2016.07.18 00:30MTIKonferenciát és a tervek szerint kiállítást rendeznek az 1944-45-ben a szegedi Csillagbörtönben működő hadifogolytáborról, a szervezők túlélők és hozzátartozók jelentkezését várják - tájékoztatta a Csongrád Megyei Kormányhivatal az MTI-t.
A közlemény szerint a Szegedi Fegyház és Börtön történetének kutatásakor kiderült, hogy a Vörös Hadsereg 1944 szeptemberétől 1945 májusáig hadifogolytábort tartott fenn az épületben. A táborban a szegényes élelmezés, a rossz közegészségügyi helyzet, az embertelen körülmények és bánásmód miatt több mint háromezren vesztették életüket. Az intézet falain belül őrzött hadifoglyok száma meghaladta a tizenkétezret. A hadifogolytábornak még nincs emlékhelye Szegeden.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, valamint a Szegedi Fegyház és Börtön - a megyei kormányhivatallal, a megyei levéltárral és a Szeged-Csanádi Egyházmegyével együttműködésben - őszre a szovjet hadifogolytáborral foglalkozó emlékkonferenciát készít elő. Az esemény egyúttal a táborban ártatlanul fogva tartott, illetve elhunyt áldozatok emléke előtti tiszteletadásra is szolgálna.
A hadifogolytábor történetének, a korszak hiteles bemutatásának érdekében a szervezők kérik azokat a túlélőket, hozzátartozóikat, vagy az ügyet egyébként segíteni szándékozókat, hogy a birtokukban lévő tárgyi, okirati vagy fénykép-emlékeket juttassák el Szegedi Fegyház és Börtön címére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


