Programajánló
Lézershow és hajófelvoulás is színesíti a váci vigalom programjait
Koncertek, kiállítások, lézershow és lampionos hajófelvonulás is színesíti a XXIV. Váci Világi Vigalom programjait július 22. és 24. között.
2016.07.17 07:30MTIA négy színpadon zajló eseményeken kívül 8 templomi koncertet, 17 kísérőprogramot, valamint 22 állandó és időszaki kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők - közölte a Madách Imre Művelődési Központ az MTI-vel.
A rendezvénysorozat a Székesegyház óratornyából, a Váci Ifjúsági Fúvószenekar rézfúvósainak közreműködésével reneszánsz és barokk fanfárok hangjával kezdődik, majd Händel művek csendülnek fel a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar és a Vox Humana Énekkar előadásában, Sándor Bence vezényletével. Ezt követően hagyományőrző felvonulás indul a Konstantin térről Ónodi Béla vezetésével a térség néptánccsoportjaival, amelyet a nézőkkel tartott közös össztánc zár a főtéren.
A Duna-parti és a főtéri színpadon pénteken a Takács Tamás Blues Band, a Revue zenekar és a Wellhello lép színpadra. Szombaton a Papp-Sárdy N.B.B. és az Ismerős Arcok zenél, valamint Révész Sándor és Závodi János adja elő a Piramis együttes dalait. Másnap Varga Miklós és a Band, Pálinkás Gergely és zenekara, valamint a Hooligans szórakoztatja a közönséget.
A rendezvényen fellép mások mellett a Katáng, Gubás Gabi, a The Early Sundayz és a Fugato Orchestra, valamint helyi alkotók, művészeti csoportok és zenészek. A VácMyLife színpadon többek között az Acoustic Rock Jam, a Rocken Dogs hard-rock banda, a hip-hop stílust képviselő Bloo Blasco és a verőcei DJ Span ad koncertet.
A városban található galériák a vigalom ideje alatt vagy azt megelőzően nyitják tárlataikat, így az állandó gyűjtemények mellett számos alkotóművészeti kiállítás várja az érdeklődőket.
A hétvégén két látványos eseményt is megtekinthetnek az érdeklődők: péntek este animációs lézershowt mutat be a Lasershow6, másnap lampionos hajófelvonulás lesz, melyre július 20-ig lehet jelentkezni a műsorfüzetben megadott telefonszámon.
A gyerekműsorok és kézműves foglalkozások mellett gyermekudvar, népi fakörhinta, játékok palotája és játékpark is várja a családokat a Görög templom udvarán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06