Sörfesztivál
Több mint kétszáz féle sör kóstolható a budai Várban
A kínálatban a legnépszerűbb lágereket, alsó és felső erjesztésű sörkülönlegességeket és belga italokat is találhatnak a sörkedvelők.
2016.06.02 13:55MTINagy hazai és ismert külföldi sörgyárak, valamint kézműves sörfőzdék több mint kétszáz féle főzetét, köztük több, kizárólag a fesztiválra készült sört kóstolhatnak a Sörfesztivál látogatói csütörtöktől vasárnapig a budai Várban.
Ez lesz az utolsó alkalom, hogy a fesztivált a budai Várban rendezik meg, az Oroszlános udvar felújítása miatt ugyanis évekre kiszorul a rendezvény a helyszínről. Kurucz Gergely főszervező a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a jövőben is lesz sörfesztivál, de a helyszínről még nem döntöttek. Mint kifejtette, számos helyszíntől és intézménytől érkezett megkeresés az elmúlt időszakban.
A látogatók az ismert külföldi márkák és minőségi kézműves sörök standjainál több száz sörfajtából válogathatnak a hétvége alatt. A kínálatban a legnépszerűbb lágereket, alsó és felső erjesztésű sörkülönlegességeket és belga italokat is találhatnak a sörkedvelők. A legtöbb standon a sörfőzők idei újdonságait is megkóstolhatják az érdeklődők, akik szavazhatnak arról, hogy melyik különlegesség kerüljön be a jövőben a vendéglátóhelyek kínálatába.
Salamon Zsófia, a Magyarországi Sörgyárak Szövetségének titkára elmondta, hogy az 1300 nő megkérdezésével készített felmérésük szerint a nők is szívesen fogyasztanak sört. "77 százalékuk állította, hogy különböző gyakorisággal ugyan, de rendszeresen fogyaszt sört" - fejtette ki.
Ennek bemutatására a Nők és a sör című, söröspoharakat tartó női kézportrékat bemutató exkluzív fotókiállítással is várják a vendégeket, a zenéről utcazenészek is gondoskodnak.
Kurucz Dániel főszervező elmondta, a korábbi évekhez képest a napi jegyárak nem változtak, sőt, a bérletek ára csökkent. Az elővételben bérletet vásárlók ajándékba kapják a fesztivál hivatalos söröskorsóját.
Az utolsó Budavári Sörfesztivál nyitónapján Aranyosi Péter, másnap pedig Hadházi László poénjain nevethet a közönség. Fellépnek a Neoton Família énekesei, valamint Caramel, Rakonczai Imre és a Firkin zenekar is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


