Ukrajna
Jótékonysági koncert egy kárpátaljai gimnáziumért
Az ukrajnai körülmények nagy kihívások elé állítják az ottani magyar intézményeket, ezért a koncert mellett adománygyűjtéssel is szeretnének segítséget nyújtani a kárpátaljai iskolának.
2016.05.23 04:30MTIA munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola javára adnak koncertet hétfőn a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban.
A mintegy 90 perces gálakoncerten a gimnázium Helikon-díjas művészei mellett Boros Misi zongorista, az iskola díjazott művészegyüttesei és szólistái is fellépnek - közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ pénteken az MTI-vel.
A koncert apropója, hogy a pécsi gimnázium tanári kara a Határtalanul pályázat keretében meglátogatja a kárpátaljai város iskoláját. Az idei tanévtől, a határon túli magyarlakta területek megismerését szolgáló Határtalanul program nemcsak a hetedik évfolyamos diákoknak, hanem az iskolák tanárai számára is lehetővé teszi a részvételt.
Zalay Szabolcs, a Leőwey Klára Gimnázium igazgatója szerint az ukrajnai körülmények nagy kihívások elé állítják az ottani magyar intézményeket, ezért a koncert mellett adománygyűjtéssel is szeretnének segítséget nyújtani a kárpátaljai iskolának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


